A rubel vagy az euró menti meg Ukrajnát?

Régi-új kormány jöhet Ukrajnában, ráadásul az oroszok szívesen megoldanák az ország pénzügyi problémáit.

WL
2013. 12. 16. 11:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A frakció a kormány 90 százalékban történő átalakításának kérdését vetette fel a miniszterelnöknek” – jelentette ki a megbeszélésről távozóban Anna Herman, a Régiók Pártjának parlamenti képviselője. Hozzátette, hogy Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter menesztése nem vetődött fel.

Egy másik frakciótag, Oleh Carjov ugyanakkor azt mondta újságíróknak, hogy a kabinetbeli személycserék kérdését a jövő évre halasztották, mert az ország súlyos gondjainak megoldása előbbre való.

A Kommerszant-Ukrajina című lap saját értesülésre hivatkozva hétfőn azt írta, hogy Viktor Janukovics elnök a közeli napokban meneszteni készül Ihor Praszolov gazdaságfejlesztési, Mihail Korolenko iparpolitikai és Leonyid Kozsara külügyminisztert, amiért nem tájékoztatták időben a kabinetet az EU-társulás kockázatairól.

A lap egy másik cikkében azt írta, hogy az ellenzék ismét próbát tesz a kormány leváltására a parlamentben. A bizalmi szavazás kezdeményezéséhez legalább 150 képviselői aláírás szükséges, és az újság szerint már több mint 200 képviselő látta el kézjegyével a dokumentumot.

Ugyanakkor a kormány menesztéséről a parlament csak a jövő februárban kezdődő, következő ülésszak alatt hozhat döntést – közölte Volodimir Ribak házelnök – hiszen az előterjesztést még az illetékes bizottságoknak is meg kell vitatnia, és csak azután kerülhet a parlament plenáris ülése elé. A kormányátalakítással kapcsolatosan Riban leszögezte, hogy erről Viktor Janukovics elnöknek kell döntenie: „gondolom, az elnök megvizsgálja minden miniszter munkáját, és hamarosan döntést hoz" – tette hozzá Ribak

Az újabb bizalmatlansági indítványt most a kormányt eddig kívülről támogató Kommunista Párt kezdeményezte, amely korábban nem szavazta meg a kabinet menesztését. Petro Szimonyenko pártelnök szavai szerint frakciója kész támogatni Azarov kormányának leváltását, mert elégedetlenek a kormányzat munkájával, ami az ország gazdasági mutatóinak romlásához vezetett.

A Kreml nem zárja ki, hogy hamarosan döntés születik az Ukrajnának nyújtandó hitelről – erről hétfőn beszélt az orosz elnök tanácsadója. Andrej Belouszov a keddre tervezett orosz–ukrán elnöki találkozóval kapcsolatban elmondta: nem tartja kizártnak, hogy hoznak „valamilyen döntést”. Rámutatott, hogy Ukrajna hitel nélkül egyszerűen nem tudja fenntartani a gazdasági stabilitást. Nem zárta ki, hogy Kijev kölcsönért folyamodik Moszkvához, és azt sem, hogy akkor a Kreml biztosítani fogja számára.

Az orosz elnök gazdasági tanácsadója elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő és Viktor Janukovics ukrán elnök moszkvai találkozójára számos megállapodást készítenek elő aláírásra. Kérdésre válaszolva utalást tett arra, hogy Ukrajnának az orosz–fehérorosz–kazah vámunióhoz csatlakozásával kapcsolatosan is számítani lehet „bizonyos értelemben” valamilyen dokumentum aláírására, minthogy „folyamatosan foglalkoznak a vámunióval”.

Mikola Azarov ukrán kormányfő a múlt héten kijelentette, hogy Ukrajnának mintegy 20 milliárd euró (körülbelül 6000 milliárd forint) hitelre volna szüksége, „normális feltételek mellett”. Az Európai Bizottság képviselője azt mondta, konkrét számokról még korai beszélni, de Brüsszel abban tud segíteni Ukrajnának, hogy újabb IMF-hitelhez jusson.

Ukrajna az államcsőd szélén áll, szakértők szerint novemberben Viktor Janukovics elnök ezért választotta a gyors orosz pénzügyi segítség lehetőségét a brüsszeli megállapodás helyett. Az ukránok többsége ezt úgy értelmezte, hogy az államfő elfordult Európától.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.