A Szentszék melletti római negyed utcáin élő férfiakat az alamizsnaosztással megbízott vatikáni tisztségviselő hívta meg a pápa által celebrált reggeli szentmisére – közölte a Vatikán. A mise után az egyik hontalan férfi kutyájával együtt jelent meg a pápa társaságában.
A közlemény szerint Ferenc pápa a személyzet tagjait is meghívta a családias hangulatú összejövetelre a Szent Márta-házban, ahol az egyházfő a megválasztása óta lakik.
A tekintélyes amerikai The Advocate című homoszexuális magazin Ferenc pápát választotta az év emberének. Az indoklás szerint azért esett rá a szerkesztőség választása, mert bár ő is ellenzi az egyneműek házasságát, eddigi megnyilvánulásai szerintük „éles váltást jelentettek elődeihez képest”. A magazin mérföldkőnek nevezte a pápa melegekre vonatkozó kijelentését. „Ha egy ember meleg, keresi Istent és jó szándékú, akkor ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – mondta júliusban Ferenc pápa, majd hozzátette, hogy a homoszexuális papoknak meg kell bocsátani, és el kell feledni a bűneiket.
A római katolikus egyházzal foglalkozó szakértők szerint a pápa hétfői döntése, mellyel felmentette Raymond L. Burke amerikai bíborost, egyfajta jelzés: a Vatikán kész szembemenni az egyház eddigi szerkezetével is annak érdekében, hogy a katolikus közösség minél befogadóbb lehessen.
A pápa „azt mondja, hogy nem kell konzervatívnak lenni ahhoz, hogy püspök válhasson valakiből” – mondta Alberto Melloni, egy liberális katolikus kutatóintézet, az olasz XXIII. János pápa Alapítvány igazgatója, és hozzátette: „Jó püspököket akar, függetlenül attól, hogy konzervatívak vagy liberálisak-e”.
A hivatalából felmentett Raymond L. Burke bíboros 2008-ban érkezett a Vatikánba, előtte pedig érsekként szolgálta az egyesült államokbeli St. Louis katolikus közösségét. Múlt héten az amerikai főpap burkoltan bírálta Ferenc pápa álláspontját, miszerint az egyháznak kevesebbet kellene foglalkoznia az abortusszal és az azonos neműek házasságával. Burke bíboros az EWTN katolikus televíziós csatornának adott interjúban úgy vélekedett, hogy ezekről a témákról „sosem beszélhetünk eleget”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!