Mindkét autóbomba Bagdad főleg keresztények lakta negyedében, ad-Dúrában robbant. Az egyik gépkocsi egy keresztény templom közelében repült a levegőbe, kioltva legalább 27 ember életét, többségében a karácsonyi miséről távozókét. A másik, autóba rejtett robbanószerkezet egy fedetlen piacon lépett működésbe, 11 embert küldve a halálba. A sebesültek száma a két helyszínen együttesen elérheti a hetvenet.
A bagdadi rendőrség először még azt közölte a Szent János-templomhoz közeli robbantásról, hogy annak célpontját a keresztény hívek képezték, később azonban a belügyminisztérium szóvivője úgy „pontosította” a tájékoztatást, hogy a célpont a templom melletti zsúfolt piac volt. A célba vett körzetben muzulmánok és keresztények élnek egymás mellett – hangoztatta a szóvivő az AFP-nek.
A templom elleni támadás elkövetését egyelőre nem vállalta egyetlen szervezet sem.
Irak keresztény lakossága harmadára zsugorodott az amerikai katonai beavatkozás 2003-as kezdete óta: becslések szerint akkor másfél millió keresztény élt az országban, most pedig kevesebb mint félmillió. Más becslések szerint 400-600 ezer közé tehető a keresztények száma. A keresztény kisebbség tagjai gyakran kerülnek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló csoportok és más lázadó szervezetek célkeresztjébe.
Az idei év gyászosan alakult Irakban, ahol öt éve nem tapasztalt mértéket öltött az erőszak. Az al-Kaidával szövetséges szunnita lázadók egyre több támadást hajtanak végre a síita Núri al-Máliki miniszterelnök kormánya és támogatói ellen. Az év eleje óta több mint 6600 ember vesztette életét különböző erőszakos cselekményekben.
Legutóbb a Közép-afrikai Köztársaságban támadtak a keresztény hívőkre muszlimok. De a szíriai konfliktusban is igen komoly veszélyben vannak a keresztények, hiszen a lázadók „irtsuk ki az alavitákat és a keresztényeket!” jelszavakkal indultak harcba, és eddig több mint 450 ezer kereszténynek kellett elmenekülnie az országból.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!