Legalizálták a marihuánát Uruguayban

A törvényhozás megszavazta azt a jogszabályt Uruguayban, amely engedélyezi a marihuána termesztését, eladását és fogyasztását.

KG
2013. 12. 11. 6:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A José Mujica államfő kezdeményezte jogszabály célja elsősorban a drogkereskedelemből élők elleni fellépés, de hívei szerint segíthet a kemény drogot fogyasztók számának csökkentésében is. A szabályozást ugyanakkor bírálta az ellenzék, számos egészségügyi szakember, a gyógyszer-kereskedelmi ágazat, és nem ért vele egyet a lakosság 60 százaléka sem.

A törvény szerint a felnőtt uruguayiak havonta 40 grammnyi marihuánát legálisan vásárolhatnak a kijelölt gyógyszertárakban, illetve hat kendertövet (csoportba tömörülve pedig akár százat is) szabadon ültethetnek.

A világ egyes országaiban nem büntetik a marihuána birtoklását, Hollandiában pedig az eladását, illetve orvosi célú termesztését is engedélyezték. Uruguayban azonban mind az eladás, mind a termesztés létjogosultságot kapott egyéb – nem orvosi – célok esetében is. Az új jogszabály áprilisban lép életbe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.