Abe Sinzó a politikai vezetőket, üzletembereket és jegybankárokat tömörítő Világgazdasági Fórumon (WEF) szólalt fel. Beszédében nem nevezte meg Kínát, de hangoztatta, „ha a béke és a stabilitás meginog Ázsiában, annak nagyon súlyos következményei lesznek a világra”. A konfliktusokat törvényes úton, tárgyalásokkal kell megoldani, nem erőszakkal – tette hozzá.
A Kelet-kínai-tengerben található egyes szigetek hovatartozása fölötti politikai vitával párhuzamosan mind Kína, mind Japán megnövelte katonai költségvetését, amivel nemzetközi aggodalmat váltottak ki. Abe – aki már korábban is sürgette, hogy Peking számoljon be részletesen katonai kiadásairól – most arról beszélt, hogy a katonai büdzséket a legteljesebb átláthatóság mellett kell kezelni. A gazdasági növekedés hozta profitot nem szabad katonai terjeszkedésre pazarolni – tette hozzá.
Abe Sinzó hangoztatta, hogy a befektetésekkel az emberi erőforrásokra és a kutatásra kell összpontosítani, ez segíti növekedéshez az egész térséget.