A tüntetők elleni újabb támadásba lendültek az ukrán rohamrendőrök szerda délben Kijev belvárosában. Helyszíni jelentések szerint a tüntetők második védelmi vonalát is áttörték a rendvédelmi szervek, jelenleg már a második sor barikádot bontják. A tüntetőket a parlament és a kormányépület utcájában egészen a Majdan (Függetlenség tere) közvetlen szomszédságában lévő Európai térig szorították vissza.
A Berkut rohamrendőri alakulat tagjai könnygáz- és hanggránátokat vetnek be a tüntetők ellen, míg az utóbbiak kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálják a rendvédelmi erőket.
A híradások szerint sok a sérült, számukról azonban egyelőre még becslések sem jelentek meg. Az Európa téren halomba rakott autógumik égnek, a sűrű fekete füsttől alig lehet látni.
Az első rendőri roham után az emberek tömegével menekültek az Európa tér felől a Függetlenség terére. Közben riadóztattak a Majdanon, ahol az európai integrációt és hatalomváltást követelő békés demonstráció zajlik már két hónapja. Hangosbemondón tájékoztatták az embereket arról, hogy rohamrendőrök nagy erőkkel tartanak a főtér felé.
Viktor Janukovics ukrán elnök eközben sajtószolgálatán keresztül tárgyalásra szólította fel az ellenzéket, kijelentve, hogy még nem késő békés úton rendezni a válságot. Részvétét fejezte ki az összecsapásokban elhunytak családtagjainak. Leszögezte, hogy ellenzi a vérontást és az erőszakot. Kérte az embereket, hogy térjenek haza. „Helyre kell állítanunk Ukrajnában a békét, a nyugalmat és a stabilitást” – hangsúlyozta.
Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) párt jelenlegi vezetője közölte, hogy a másik két ellenzéki vezető, Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) és Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) párt elnöke hamarosan találkoznak Janukovics elnökkel.
Vitalij Klicsko azonban az ukrán kormányt tette felelőssé a kijevi tüntetések halálos áldozataiért. „Szándékos provokáció történt. Ma a kijevi kormány a saját népére nyit tüzet, válaszul az emberek követeléseire. Erre nincs mentség” – állt Klicsko szerdán kiadott közleményében.