Vitalij Klicsko – korábbi ökölvívó, most a tüntetések vezéralakja – szerint az ellenzéki vezetők három napot adtak Janukovicsnak az elmúlt napokban letartóztatott, több száz tüntető szabadon bocsátására. Az elnök és belügyminisztere, Vitalij Zaharcsenko állítólag ígéretet tett erre.
Klicsko a tiltakozókat a tűzszünet betartására szólította fel. Utalt arra, hogy Janukovics ígérete szerint a rendőri erők sem lőnek, illetve nem támadnak a tüntetőkre, és arra is, hogy a tárgyalások folytatódnak Viktor Janukovics elnökkel. Az ITAR-TASZSZ közlése szerint ezt erősítette meg Alena Lukas igazságügyi miniszter is, aki csütörtök késő este kijelentette, hogy pénteken vagy szombaton ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az ellenzék vezetőivel. Klicsko a kormány menesztéséről és rendkívüli parlamenti választások kiírásáról nem beszélt.
Joe Biden amerikai alelnök csütörtökön felszólította Viktor Janukovics ukrán államfőt arra, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket az erőszak megállítására, és keressen érdemi kompromisszumot az ellenzékkel a tüntetők „legitim aggodalmainak megválaszolására”. A Fehér Ház közleménye szerint az alelnök a telefonbeszélgetésen arra figyelmeztette ukrán partnerét, hogy a további vérontás Kijev és Washington kapcsolataira is negatív következményekkel járna.
Angela Merkel német kancellár szintén felhívta Janukovicsot, és elmondta neki, hogy élesen elítéli a kijevi erőszakos cselekményeket, valamint felszólította az államfőt, hogy kezdjen párbeszédet az ellenzékkel – közölte a német kormány szóvivője.
Tiltakozásuknak adtak hangot a visegrádi országok, Mihail Gorbacsov egykori orosz elnök pedig Amerika és Oroszország beavatkozását sürgette a helyzet megoldására.
Az ukránok maguk oldják meg problémáikat, külföldi diplomaták segítsége nélkül – szögezte le Viktor Janukovics ukrán elnök csütörtökön az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek eljuttatott közleményében.
Janukovics ugyanakkor felszólította „a Kelet és a Nyugat politikusait”, hogy fejezzék be az egymás közötti harcot Ukrajnáért. „Amíg én vezetem ezt az országot, senkinek nem hagyom, hogy szétszakítsa. Garantálom Ukrajna egységét” – húzta alá Janukovics, hozzátéve, hogy az ukrán nép maga is meg tudja oldani azokat a gondokat, amelyeket most átél. „Az államunk független, a népünk felnőtt. Akarjuk, és képesek vagyunk magunk meghatározni országunk sorsát” – olvasható Janukovics elnök közleményében.
„Természetesen hálásak vagyunk a jó szándékért, de legyünk őszinték, időnként eme jó szándékok mögött alapvetően az Ukrajna feletti befolyásért folyó küzdelem húzódik meg” – fogalmazott az ukrán elnök.
Mint ismert, korábban Mikola Azarov ukrán miniszterelnök puccskísérlettel vádolta meg a tüntetőket a svájci Davosban, a Világgazdasági Fórum helyszínén; hangoztatta azt a véleményét is, hogy az „államcsíny” támogatóinak „nem szabad a békés tüntetők mögé bújniuk”, hanem „világosan meg kell mondaniuk, hogy céljuk a törvényes hatalom megdöntése”.
Janukovics jóval békülékenyebb hangnemet ütött meg: közölte, hogy a parlament nem pihenhet a mostani, zavargásokkal, gyújtogatásokkal, erőszakkal teli időszakban, hanem mihamarabb rendezni kell a kialakult helyzetet, ezért rendkívüli ülésnapot kezdeményezett. Vitalij Klicsko pedig rávette a rohamrendőröket és a velük szemben álló tüntetőket, hogy átmenetileg – az ellenzék és az államfő közötti tárgyalások idejére – szüntessék be az egymás elleni támadásokat. Ugyanakkor Klicsko egyértelművé tette: „ha az elnök nem válaszol, ( ) akkor támadásba megyünk át”. Kijev belvárosában így helyreállt a viszonylagos nyugalom a vérzivataros éjszaka után.