Snowden: Nem vagyok orosz kém

A képviselőház két bizottsági elnöke is egy idegen hatalom felelősségét engedte sejteni a szivárogtatási ügyben.

TK
2014. 01. 22. 6:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A The New Yorker című magazinnak adott, az internetre kedden felkerült nyilatkozatában leszögezte, hogy „világosan és egyértelműen” egyedül cselekedett, senkitől nem kapott segítséget az amerikai kormányzati titkok kiszivárogtatásában, különösen nem egy kormánytól. A Moszkvába szökött amerikai informatikus hazugságnak és abszurdnak minősített minden olyan kísérletet, amely Oroszország ügynökének próbálja őt beállítani.

Az amerikai képviselőház két bizottsági elnöke is egy idegen hatalom felelősségét engedte sejteni vasárnapi nyilatkozatában Snowdennek a Nemzetbiztonsági Ügynökség titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező kiszivárogtatásai mögött.

Michael McCaul, a képviselőház belbiztonsági bizottságának republikánus elnöke konkrétan nem nevezte meg sem Oroszországot, sem valamely más államot, de úgy vélekedett, hogy Snowdent egy „külföldi hatalom” befolyásolása vette rá arra, hogy féltve őrzött titkokat szivárogtasson ki az amerikai hírszerzés gyakorlatáról.

Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának ugyancsak republikánus elnöke ennék konkrétabb vádat fogalmazott meg, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB) felemlegetve. „Úgy gondolom, jó oka van annak, hogy (Snowden) egy FSZB-ügynök szerető karjaiban kötött ki Moszkvában. Nem hiszem, hogy ez a véletlen műve volt” – mondta.

Névtelenül nyilatkozó amerikai biztonsági tisztviselők a múlt héten azt mondták a Reuters brit hírügynökségnek, hogy az Egyesült Államoknak nincs bizonyítéka arra, hogy Snowdennek lettek volna olyan cinkosai, akik segítették vagy irányították volna, hogy mit és hogyan szerezzen meg az NSA-tól.

Edward Snowdent, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtését kirobbantó informatikust is meghallgatná az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek feltárására létrejött országgyűlési vizsgálóbizottság – közölte a testület elnöke, a fideszes Kocsis Máté a bizottság első ülésén Budapesten.

 

A bizottsági ülés után Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta: a jelenlegi információk alapján valószínűsíthető, hogy magyar politikai és gazdasági vezetőket is lehallgattak. Szavai szerint a magyar politikai elit egységes abban, hogy több százezer esetben a magánszférához való jogot sérthette ez a lehallgatás.

 

Ha többet akar megtudni a lehallgatási botrányról és annak esetleges magyar szálairól, kattintson ide!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.