Életfogytiglan: legalább hárman erőszakolták meg a fotóriportert

A négy elítélt közül hármat egy másik ügyben is bűnösnek mondott ki a mumbai törvényszék.

WA
2014. 03. 21. 18:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 18 és 27 év közötti férfiakat csütörtökön mondta ki bűnösnek a törvényszék. Azzal vádolták őket, hogy tavaly július végén egy elhagyott textilgyár területén megerőszakolták egy telefonközpont alkalmazottját.

A négy elítélt közül hármat egy másik ügyben is bűnösnek mondott ki csütörtökön a mumbai törvényszék, de ebben az ügyben csak hétfőn hirdetnek ítéletet. Azzal vádolják őket, hogy tavaly augusztus végén – kevesebb mint egy hónappal az előbbi eset után, ugyanazon a helyszínen – megerőszakoltak egy 22 éves fotóriporter lányt, aki éppen fényképeket készített egy magazinnak. A lánnyal volt egy férfi kísérő is, őt az elkövetők leteperték és megkötözték, majd a lányt a romos épület egyik sarkába hurcolták, és legalább hárman megerőszakolták. Az áldozatot súlyos belső sérülésekkel szállították kórházba.

A két ügyben folyó bírósági eljárás hét hónapon át tartott, 41 tanút hallgattak meg. Az ügyben eljáró ügyész nem zárta ki, hogy a mindkét bűncselekményben érintett három férfi ellen halálbüntetést fog kérni. A két bűncselekménynek két kiskorú vádlottja is van, felettük kiskorúak bírósága ítélkezik.

A fotóriporter elleni támadás nagy közfelháborodást váltott ki Indiában, mert kísértetiesen hasonlított arra a tavaly decemberi újdelhi tragédiára, amikor egy 23 éves diáklányt egy mozgó buszon erőszakolt meg és bántalmazott bestiálisan öt férfi, miután a barátját összekötözték. A lány két héttel később belehalt sérüléseibe. A nemi erőszak elkövetőit a rendőrség elfogta, életfogytig tartó börtönnel sújthatják őket.

Mumbait, az ország gazdasági központját korábban az egyik legbiztonságosabb indiai városnak tartották a nők számára. Annak ellenére, hogy a mumbai és újdelhi támadásoknak óriási visszhangja volt, az indiai sajtóban máig mindennaposak a szexuális bűncselekményekről szóló jelentések. Januárban egy 51 éves dán nőt erőszakolt meg nyolc férfi Újdelhi központjában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.