Mesterlövészek vadásznak nőkre és gyerekekre

Milliónyi gyermek él életveszélyben az ostromlott területeken Szíriában, romok között és éhezve – közölte az UNICEF.

VZ
2014. 03. 11. 14:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világszervezet a beszámolót néhány nappal a – 2011. március 15-én tiltakozó megmozdulásokkal elkezdődött – szíriai polgárháború harmadik évfordulója előtt tette közzé, és figyelmeztetett arra, hogy a gyermekek helyzete tovább romolhat az országban.

Nem csökkent, sőt még nőtt is a béketárgyalások kezdete óta a szíriai belháború halálos áldozatainak száma – közölte korábban egy londoni székhelyű szíriai civil szervezet. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) összesítése szerint az elmúlt három hétben 4959 ember vesztette életét Szíriában, napi átlagban 236-an.

„Számos szíriai gyerek bármiféle védelem, orvosi ellátás, pszichológiai támogatás vagy iskolai oktatáshoz való hozzáférés nélkül, a segítségtől teljesen elzárva, romok közötti életre és a táplálékért folytatott folyamatos küzdelemre ítélve kénytelen élni. A legrosszabb esetekben a gyerekeket és terhes nőket mesterlövészek sebesítik meg vagy lövik le” – olvasható az UNICEF jelentésében.

A háború által érintett kiskorúak száma megkétszereződött tavaly óta, és jelenleg mintegy egymillió gyermek él ostromlott területen, ahova minimális mértékben jut el humanitárius segítség.

A Bassár el-Aszad elnök és a felkelők közötti, majdnem három éve dúló harcokban eddig több mint tízezer gyermek vesztette életét.

A több mint kétmillió, Szírián kívüli területekre menekült ember közül mintegy 1,2 millióan kiskorúak, ezen belül csaknem 600 ezren öt év alatti gyerekek. A jelentés adatai alapján további hárommillió gyermek kényszerült arra, hogy az összecsapások miatt elhagyja otthonát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.