Elsüllyedt egy utasszállító, 300 ember eltűnt

A dél-koreai Sewol komp fedélzetén 477 ember tartózkodott. Nem lehet tudni, mi okozta a szerencsétlenséget.

BL
2014. 04. 16. 4:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dél-koreai kormány közlése szerint 295, a parti őrség tájékoztatása szerint több mint háromszáz ember tűnt el a balesetben, és csak mintegy 180 embert sikerült kimenteni a süllyedő hajóról, közülük 27-et sérülésekkel szállítottak kórházba. Az eddigi hírek 107 eltűntről és 368 túlélőről szóltak. A hatóságok egyelőre nem adtak magyarázatot arra, miért nőtt csaknem háromszorosára az eltűntek száma, illetve csökkent felére a túlélőké.

A 6800 tonnás Sewol fedélzetén 477-en utaztak, közte 325 középiskolás diák, akik a Koreai-félszigettől délre fekvő Csedzsu szigetére tartottak egy iskolai kirándulásra. A hajó a fővároshoz közeli Incshon kikötőjéből indult, és délnek tartott.

A Yonhap és a YTN televízió korábbi beszámolója szerint 368 embert sikerült kimenteni a süllyedő hajóról, közülük 13-an megsérültek. A balesetben két ember meghalt, de a halálos áldozatok száma ennél sokkal nagyobb lehet, félő ugyanis, hogy a 107 eltűnt többsége a hajóban rekedt. A tenger hőmérséklete 12 fokos, és ilyen hidegben az embert másfél-két óra után kihűlés fenyegeti.

A szerencsétlenség körülményei és okai egyelőre nem tisztázottak. A parti őrség szerint a komp legénysége helyi idő szerint kilenc órakor adott le vészjelzéseket, amikor a hajó 20 kilométerre volt Bjeongpung szigettől. Egy megmentett utas azt mondta, hogy ütközéshez hasonló hangot hallott, majd a hajó elkezdett oldalára dőlni és süllyedni. Két óra alatt fejtetőre állt, és szinte teljesen víz alá merült. A helyi média felvételein csak a hajó orr-része látszik ki a vízből.

Hírügynökségi jelentések szerint a hajó zátonyra futott, de voltak olyan hírek, hogy léket is kapott. Egy túlélő elmondta, hogy a víz nagyon gyorsan ömlött be a hajótestbe, a komp ráadásul erősen billegett, ami miatt az utasok nem tudták idejekorán elhagyni a fedélzeti helyiségeket.

Nagy erőkkel folyik a kutatás az eltűntek után. Összesen 34 hajó és 16 helikopter vesz részt a mentésben, a haditengerészet és a parti őrség több mint harminc búvára kutat a túlélők után.

Pak Gun Hje dél-koreai elnök arra utasította az illetékes hatóságokat, hogy minden lehetséges eszközt vessenek be az emberéletek megmentése érdekében. Hangsúlyozta, hogy be kell vonni a mentésbe a haditengerészet, a parti őrség és a környéken tartózkodó más hajókat is.

Az 1994-ben épült, 146 méter hosszú és 22 méter széles Sewol hetente kétszer tette meg az utat Incshon és Csedzsu között. A kompot 921 utas, 180 gépkocsi és 152 kereskedelmi konténer szállítására tervezték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.