„Háborús célpontokká” válhatnak az egyetemisták

Hajlandó találkozni kedden az ellenzék küldöttségével Nicolás Maduro elnök Venezuelában.

TK
2014. 04. 08. 6:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő a Dél-amerikai Nemzetek Uniójának (Unasur) nyomására döntött a találkozó mellett, előzőleg hosszú megbeszélést folytatott a szervezethez tartozó országok külügyminisztereivel. Ezt követően nyilatkozva leszögezte, hogy azt szeretné, ha a találkozó a lakosságnak küldött „demokrácia- és békeüzenet” lenne.

Az ellenzék már többször elutasította, hogy tárgyalóasztalhoz üljön az államfővel. Az egyetemisták képviselői most is tiltakoztak az ellen, hogy közösségi oldalakon „háborús célpontnak” minősítették őket.

Venezuelában február közepe óta tartanak a kormány politikája ellen és a nehéz gazdasági helyzet miatt tiltakozó megmozdulások. Az országszerte zajló tüntetéseket kísérő zavargásokban és a hatóságokkal folytatott összecsapásokban 39-en meghaltak, a sebesültek száma több száz. Maduro korábban államcsínykísérletnek nevezte a megmozdulást, a szervezőket pedig fasisztának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.