Kuala Lumpur-i sajtóértekezletén Obama elvetette, hogy az Egyesült Államok önállóan rójon ki szankciókat az orosz gazdasági ágazatok széles körére, s Washington és Európa közös büntető fellépését szorgalmazta. „Erősebb helyzetben leszünk Putyin elrettentésére, ha azt látja, hogy a világ egységes, az Egyesült Államok és Európa egységes, és ez nem csupán amerikai-orosz konfliktus” – mondta.
Mint megjegyezte, Moszkva eddig „a kisujját sem mozdította” az ukrajnai oroszbarát szeparatistákkal szemben, hogy eleget tegyen a Genfben kötött nemzetközi megállapodásnak a válság megoldásáról. „Valójában épp arra van erős bizonyíték, hogy ösztönzi a (destabilizáló) tevékenységet Kelet- és Dél-Ukrajnában” – tette hozzá.
Ukrajnának le kell állítania az ország délkeleti részén folytatott hadműveleteit az ukrán válság enyhítését célzó lépések részeként – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton amerikai kollégájának, John Kerrynek.
Obama megmentené Putyint
Barack Obama megmentené a fuldokló Vlagyimir Putyint – derült ki az amerikai elnök korábbi nyilatkozatából.
Obama ázsiai körútjának malajziai állomásán, ahová szombaton érkezett, szóba került a Malaysia Airlines eltűnt utasszállító repülőgépének ügye is. Az amerikai elnök, miután vendéglátójával, Najib Razak maláj kormányfővel tárgyalt, ígéretet tett arra, hogy több támogatást nyújt a további kutatáshoz.
„Jelenleg igen szoros konzultációt folytatunk nemzetközi partnereinkkel, hogy mi a legjobb módja a jövőbeli keresésnek” – mondta. Az Egyesült Államok és Malajzia mellett Kína, Japán, Új-Zéland, Dél-Korea és Nagy-Britannia vesz részt a repülés történetének eddigi legköltségesebb mentőakciójában.
Az amerikai elnök Malajzia előtt Japánban és Dél-Koreában járt egyhetes útja során, hétfőn a Fülöp-szigetekre utazik tovább.