Szlovákia: egyre többen veszítik el állampolgárságukat

Szlovákiában, 2010 júliusa óta hatályos törvényt jelenleg is vizsgálja a szlovák alkotmánybíróság.

HZS
2014. 04. 06. 15:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák állampolgársági törvény jelenleg hatályos formáját – amely kimondja, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki egy másik országét felveszi – 2010 júniusában, Robert Fico előző kormánya idején fogadták el, a magyar parlament könnyített honosításról hozott döntésére reagálva. A törvény alapján – annak 2010 júliusában történt hatályba lépése óta, idén április 4-éig – 769-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 48 felvidéki magyar.

A pozsonyi törvény rendelkezése alapján a szlovák állampolgárságukat elveszítők száma idén januárhoz képest – tehát közel három hónap alatt – mintegy tíz százalékkal nőtt. A legtöbb érintett – több mint háromszázan – a cseh állampolgárság felvétele miatt veszítette el szlovák állampolgárságát. A jogszabályt jelenleg is vizsgálja a szlovák alkotmánybíróság, a pozsonyi törvényhozás 30 képviselőjének 2011 szeptemberi keltezésű beadványa alapján.

A beadvány aláírói azt kifogásolják, hogy a törvény nem egyeztethető össze az alkotmánnyal, amely kimondja: akarata ellenére senkit nem lehet megfosztani szlovák állampolgárságától. A képviselői beadványról idén január végén tárgyalt a kassai székhelyű taláros testület, amely a nyilvános tárgyaláson nem hirdetett döntést az ügyben, majd a döntéshozatalt – egy héttel később – meghatározatlan időre elnapolta.

A vitatott jogszabály módosítására már Robert Fico jelenlegi kabinetje is ígéretet tett, legutóbbi közlésük szerint a jogszabály módosítása már elkészült és várhatóan még nyáron a parlament elé kerülhet. A jelzett módosítás tartalmi része egyelőre nem ismert, azt viszont a belügyi tárca közlése alapján tudni lehet, hogy a módosítás a szlovák állampolgárság megtartását, illetve annak esetleges visszaszerzését – egy másik ország állampolgárságának felvétele mellett – ahhoz a feltételhez kötné, hogy az érintett szlovák állampolgár állandó lakhellyel rendelkezzen abban az országban, amelynek állampolgárságát újként felveszi. Ez annyit jelent, hogy a módosítás érdemben nem változtatna a szlovák állampolgárságuktól már megfosztott vagy a jövőben magyar állampolgárságért folyamodó felvidéki magyarok túlnyomó többségének helyzetén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.