Tóásó: Cudarul érzem magam

Kemény üzleti érdekekbe ütköznek az emberjogi kérdések. Öt év alatt a hetedik ügyvéd képviseli a magyar fiatalembert.

Pontosan öt esztendővel ezelőtt, 2009. április 16-án hajnalban bolíviai kommandósok Santa Cruz városban gyakorlatilag kivégeztek három embert: a magyar–bolíviai–horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardót, az erdélyi Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A Las Americas szállodában végrehajtott akció után letartóztatták a magyar Tóásó Elődöt és a horvát–bolíviai Mario Tadicot – ők ketten azóta a La Paz-i San Pedro börtön foglyai. Noha az eljárás során számtalan szabályt és törvényt sértettek a helyi hatóságok (az ENSZ mellett már ez Európai Parlament is felszólította Bolíviát a jogtalanul fogva tartott magyar azonnali elengedésére), és a bolíviai törvények értelmében is két éve szabadlábon kellene legyenek, nemhogy ítélet, jelenleg még érvényes bíróság sincs az ügyükben. Az ötéves évfordulón öt kérdést tettünk fel a La Pazban raboskodó Tóásó Elődnek:

– Hogy van?
– Nagyon röviden: cudarul. Természetesen öt év elteltével nagyon nehezen viselem már a bezártságot. Egyre nehezebben viselem, hogy nem mehetek ahová akarok, nem csinálhatom azt, amit szeretnék. Ugyanakkor ez az ügy egy megfeszített munka is, amely már már teljesen kimerített. A feleségem, akivel 2012-ben összeházasodtam, nagyon nagy erő a számomra. Ő a legfőbb itteni segítség, hogy túléljem a börtönt. A legrosszabb ebben a helyzetben az: annak ellenére, hogy bizonyítani tudom az igazamat, a bizonytalanság ott lebeg felettem. A bolíviai kormány egy irracionális rendszer, amelyet nem érdekel az igazság, csak mennek a maguk konfliktussal teli útján. A félelem mindennapos az életemben, a bolíviai állam dollármilliókat költ televíziós kampányra ellenem, hogy lejárassanak. Fizetett hirdetéseket vesznek az újságokban, megtöltik akár az Európai Parlamentet is a hazugságaikkal. Minden egyes itt töltött napom pénzbe kerül: rengeteg időt, energiát és pénzt veszített az otthoni család és én is ezzel az egész üggyel.

– Hol tart ma az ügy?
– Jelenleg áll, és igazából nem is szabadna folytatódnia, mert ennyi törvénytelenséggel egyetlen ügy sem mehetne tovább. Az egyik vádlott elutasította a bíróságot, mert kiderült, hazudott a népi ülnök a tárgyalás érdemi szakasza előtt. Állította, hogy nincs családtagja a kormányban, végül kiderült, hogy a lánya évek óta ott dolgozik. A védelem oldaláról elmondható, hogy öt év alatt a hetedik ügyvédemet fogyasztom: volt, akit megfenyegetett a kormány; volt, aki el akart adni és rá akart venni, hogy hazugságokat valljak; és van, akivel megegyeztünk, hogy csak bizonyos dolgokat csinál, mert nincs ideje, megfelelő kapacitása teljes gőzzel az én ügyemmel foglalkozni. Ez egy nehéz eset és sokan félnek az ügyvédi karrierjüket kockára tenni a kormánnyal szemben egy idegenért. Az öt év alatt elhasználódott a teljes ügyészi gárda is. Eduard Mollinedo, Caesar Romano, Isabelino Gomez börtönben vannak Santa Cruzban korrupció miatt – mindhárman szerepeltek az ellenem folyó eljárásban is. Marcelo Soza főügyész megszökött, Brazíliában kért menedékjogot, az egykori asszisztense pedig itt van ebben a börtönben, cellaszomszédom. Letartóztatták a kormányt képviselő ügyvédeket is, akik ellenem eljártak. Fernando Riverának, Boris Villegasnak és Denis Rodasnak csalások, hamisítások, zsarolások és egyebek miatt kell számot adniuk, ezeket ellenünk követték el.

– Egy hónappal ezelőtt hírek érkeztek arról, hogy Sergio Céspedes, az úgynevezett terroristaper új, megbízott ügyésze vizsgálatot indít azon az április 16-ai hajnalon történtek ügyében, egész pontosan a kommandós akció során lelőtt erdélyi magyar, Magyarosi Árpád halálának körülményeiről. Mit tud erről a vizsgálatról?
– Nem létezik ez a vizsgálat, nyelvbotlás történt Sergio Cespedes részéről, és szerencsétlenségemre ezt az egyik ügyvédem is félreértette. Éppen ezért elbocsátottam őt, keresem az utódját: az itteni ügyvédek egyik hibája, hogy híján vannak a professzionális gondolkodásnak, időbeosztásnak és munkamorálnak. Habár a kormánynak hivatalból vizsgálatot kellene indítania, nem teszi, mert nem szeretné, hogy kiderüljön az igazság. A vallomásomban elmondtam, hogy élve láttam Dwyert egy repülőtéren: csak ez elegendő kellene legyen arra, hogy nyomozást indítsanak a halálesetek miatt. 2010-ben Írország hivatalosan megküldte a boncolási jegyzőkönyvet Bolíviának, amelyben a szakértők kimondták, hogy az írt kivégezték. Ugyanez történt Magyarosi Árpád esetében is a magyar boncolási jegyzőkönyv szerint. Én még 2009. május 7-én beadványt adtam be, hogy két személyt láttam élve, de ennek ellenére nem történt semmi.

– Mire számít?
– Várom az Amerika-közti Emberi Jogokkal foglalkozó bizottság határozatát. Ha ők kimondják, hogy voltak jogsértések az ügyemben, az megnyitja a lehetőségeket előttem. Az igazság az, hogy most egyedül érzem magam. Harcolok egy egész állami gépezet ellen, akik dollármilliókat költenek propagandára és egyebekre. Nehéz helyzetben vagyok: ha van egy kis pénzem, akkor azt arra költöm, hogy kinyomtassuk Mario Tadiccal a feljelentéseinket, bizonyítékainkat, és elküldjük minden lehetséges fórumra. Még nagyon sok lehetőség van: a Mercosur, a Latin-Amerikai Parlament, az Andok Parlamentje, az Európai Unió különféle bizottságai. Eddig akármit csináltam, süket fülekre találtam: egyrészt nem akarnak Bolívia elnökének „forradalmi” politikájával szembemenni, másrészt kemény üzleti érdekekbe ütközik az én emberjogi kérdésem. Evo Morales politikája egyszerű: megkérdezi a partnereit, hogy most lítium-mezőt akarnak, vagy emberi jogokat? És ez csak egy példa, több százat tudnék mondani.

– Elégedett az itthonról érkező segítséggel?
– A magyar állam megnyilatkozásai pozitívak, és tényleg nagyon sokan segítettek a saját területükön, de akadtak olyanok is, akik csak hátráltattak.