Az odesszai rendőrség vasárnap szabadon engedett több tucat, a pénteki katasztrofális zavargások miatt letartóztatott gyanúsítottat, miután nagy tömeg támadt a város rendőrkapitányságára. A kiszabadult oroszpárti aktivistákat rokonaik és barátaik üdvözölték, akik azt kiabálták, hogy „Odessza orosz város”, és hogy nem felejtenek. A tömeg ezután sem oszlott szét, és azt követelte, hogy a kiszabadultak kapják vissza a személyi dokumentumaikat is, mert egyébként ismét letartóztathatják őket.
Ismert, a 46 halálos áldozatot követelő pénteki zavargások miatt 127 embert vettek őrizetbe a hatóságok. A rendőrség közölte, hogy 67-et engedtek el közülük. A tüntetők ezután azzal az új követeléssel álltak elő, hogy a más helyeken fogva tartott társaikat is helyezzék szabadlábra. Az UNIAN ukrán hírügynökség azt jelentette, hogy a rendőrség az odesszai területi ügyészség utasítására engedte szabadon az embereket.
Az Interfax-Ukraina ukrán hírügynökség egy igazságszolgáltatási forrása szerint estére már mindenki szabadlábra került, az oroszpártiak és az egységes Ukrajna mellett tüntetők is. Ezt hivatalosan nem erősítették meg.
Nemcsak Odesszában, hanem Luhanszk, Donyeck, Kosztyantyinivka és Mariupol városban is pattanásig feszült a helyzet: épületeket foglaltak el, több helyen lövések is dördültek.
Eközben Traian Basescu román államfő arra figyelmeztetett, hogy a több tucat áldozatot követelő odesszai események egy véres polgárháború kiindulópontjául szolgálhatnak. Basescu hazugnak tartotta, és határozottan elutasította azt a moszkvai álláspontot, hogy az ukrán biztonsági erők ártatlan civileket támadtak meg.
A kelet-ukrajnai Kramatorszkban folytatódott szombat hajnalban az ukrán kormányerők hadművelete az oroszbarát szakadárok ellen. Ezt Arszen Avakov ukrán belügyminiszter jelentette be kora reggel. A politikus tájékoztatása szerint erőik elfoglalták a tévétornyot Kramatorszk városában, amely közel fekszik a szakadárok által elfoglalt másik településhez, Szlovjanszkhoz, ahol pénteken heves harcok dúltak.