A kutatóintézet kedden, az MTI-hez eljuttatott elemzésében kiemelte: magyar szempontból a leglényegesebb kérdés az volt, hogy a felvidéki magyarság meg tudja-e tartani brüsszeli képviseletét.
Az EP-választás rendkívül alacsony, mindössze 13,05 százalékos részvétel mellett zajlott le Szlovákiában. A választáson minden eddiginél több, összesen 29 párt indult az országnak járó 13 mandátumért, közülük végül nyolcnak sikerült képviselőt kijuttatnia Brüsszelbe. Egy-egy mandátumot szerzett a magyar voksokért versengő két párt, a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd. Előbbi Csáky Pált, utóbbi Nagy Józsefet küldi ki Brüsszelbe.
Az MKP és a Most-Híd képviselőin kívül további három EP-képviselő jutott be az EU törvényhozásába az országhatárokon kívülről: ketten Romániából és egy hölgy Hollandiából.
A Magyarországot illető 21 mandátumból a Fidesz–KDNP 12, a Jobbik 3, az MSZP és a DK 2-2, az Együtt–PM Szövetség és az LMP pedig 1-1 mandátumot szerzett.
Az elemzésben felidézték, hogy 2004-ben két mandátumot szerzett a Magyar Koalíció Pártja (a későbbi Magyar Közösség Pártja), mely eredményét 2009-ben még meg tudta ismételni, azonban a 2009 nyarán bekövetkezett pártszakadás után megrendezett két parlamenti választás (2012, 2014) egyikén sem sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
A 2010-es helyi önkormányzati, valamint a 2013-as megyei önkormányzati választáson az MKP jobb eredményt ért el, mint legfőbb vetélytársa, a magát szlovák-magyar vegyes pártként meghatározó Most-Híd.
Az MKP nem sokkal a 2013 novemberében lezajlott megyei választást követően jelentette be Bárdos Gyula indítását a 2014 márciusában sorra kerülő államfőválasztáson. A döntés történelmi jelentőséggel bírt, hiszen először fordult elő, hogy volt magyar jelölt a köztársaságielnök-választáson. Az MKP itt elért, öt százalékot meghaladó eredménye jelezte: a párt a közvélemény-kutatásoknak megfelelően valóban erősödni tudott – mutattak rá.
Bő fél éven belül így a kétfordulós megyeelnök- és az ugyancsak kétfordulós államfőválasztással együtt öt szavazásra is sor került Szlovákiában, a választópolgárok részben emiatt lehettek közömbösek az EP-választások iránt. A sűrű választási időszak viszont kiváló lehetőséget teremtett az MKP számára, hogy 2013 őszétől tulajdonképpen permanens kampány keretében folyamatosan mozgásban tartsa a választóit.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!