A Szlovák Atlanti Bizottság (SAC) által 2005 óta minden évben Pozsonyban megrendezett Globsec Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fóruma. Az idei a kilencedik hasonló rendezvény, és annak központi témája az ukrajnai helyzet.
A magyar diplomácia vezetője a szerda délután – zárt ajtók mögött – tartott panelbeszélgetésen elhangzottakat összegezve a sajtó képviselői előtt kijelentette: partnereivel egyetértettek abban, hogy az ukrajnai események gyökeresen új biztonságpolitikai helyzetet jelentenek, továbbá abban is, hogy jelenleg az a legfontosabb, hogy legyen párbeszéd a felek között. „Ez a párbeszéd már meg is indult” – mutatott rá Martonyi, utalva a Kijevben szerdán megkezdődött kerekasztal-tárgyalásra.
A magyar külügyminiszter a beszélgetés során felvetette: látni kellene, hogy az adott helyzetben melyek Oroszország tényleges céljai, ugyanakkor a felszólalásokból úgy tűnt, hogy erre a kérdésre nincsenek egyértelmű válaszok. Vita volt arról is, hogy az Oroszországgal szembeni gazdasági szankcióknak van-e egyáltalán értelmük s milyen lehet a hatásuk. Leszögezte: Ukrajna ügyében átfogó politikai megoldásra van szükség, ezt a kérdést a fegyverek nem dönthetik el. Megjegyezte: ezeknek a célkitűzéseknek tökéletesen megfelel az az álláspont amelyet Magyarország eddig képviselt.
Az új parlamenti ciklusban először ülésező nemzetbiztonsági bizottság tagjait zárt ülésen tájékoztatták az ukrajnai helyzetről többek között a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat képviselői.
Molnár Zsolt bizottsági elnök ezután azt mondta: egyes értelmezések szerint Ukrajnában már polgárháború van, más értelmezések szerint küszöbön áll a polgárháború, a nyílt fegyveres konfliktus, és emberek, köztük civilek halnak meg. Egyértelmű, hogy elhúzódó és komoly válsággal kell számolni – emelte ki a szocialista képviselő.
A keddi ukrajnai fejleményekről bővebben ide kattintva olvashat.