Az államfői tisztet átmenetileg betöltő házelnök szavai szerint a május 9-i győzelem napja előtt Ukrajna több régiójában készültek provokációkra, ugyanakkor az ünnepnapon és az azt következő hétvégén Donyeck és Luhanszk megye kivételével minden más régióban nyugodt volt a helyzet, és méltóképpen emlékeztek meg a második világháborúban a fasizmus fölött aratott győzelemről. „Kudarcot vallottak az Oroszországi Föderációnak arra vonatkozó tervei, hogy Ukrajnát az ünnepek alatt destabilizálják” – jelentette ki a házelnök.
Mindamellett Turcsinov megjegyezte, hogy Donyeck és Luhanszk megyéken „arcátlanul folytatják tevékenységüket a nagy létszámú terrorista csoportok, amelyek embereket ölnek, ukrán állampolgárokat rabolnak el és kínoznak meg”. Kiemelte, hogy tetteik következtében katonák, biztonsági erők tagjai és civil állampolgárok vesztik életüket.
„A terroristák egy bohózattal, egy úgynevezett népszavazással próbálták leplezni bűntetteiket, de ennek a bohózatnak csak egy következménye lesz: szervezőinek büntetőjogi felelősségre vonása” – szögezte le az ideiglenes elnök.
Kijelentette: a „bűncselekmények megfékezése érdekében” folytatódik a terrorellenes művelet, amelynek elsősorban az a célja, hogy védje az ukrán állampolgárok életét és testi épségét. A házelnök felhívására a képviselők egyperces csenddel adóztak az áldozatok emlékének.
Turcsinov a parlamenti képviselőket eredményes munkára szólította fel. Emlékeztette őket, hogy jelenleg Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezetésével kormányküldöttség tartózkodik Brüsszelben, ahol igen fontos dokumentumok aláírására készülnek, beleértve az Ukrajnának nyújtandó 1,6 milliárd eurós uniós segítséget, valamint a vízumkiadás egyszerűsítését az ukrán állampolgárok számára.
A házelnök szavai szerint ahhoz, hogy az ukránok vízummentesen utazhassanak Európában, az ország parlamentjének igen fontos törvényeket kell elfogadnia, amelyek elsősorban a korrupció megfékezésére és a gazdaság átalakítására vonatkoznak.
Merényletet követtek el kedden a kelet-ukrajnai Luhanszk megye önjelölt „népi kormányzója”, Valerij Bolotov ellen, egy mesterlövész sebesítette meg. Jelenleg egy magánklinikán ápolják, élete nincs veszélyben.