Rendeződhet a helyzet Dél-Szudánban?

Tűzszünetről írt alá megállapodást péntek este a Dél-Szudánban szemben álló felek vezetője.

MD
2014. 05. 09. 23:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyezmény szerint huszonnégy órán belül beszüntetik a fegyveres fellépést az országban. A két férfi az erőszak december közepi kirobbanása óta először találkozott. Az etióp fővárosban tartott megbeszélésen – a tárgyaláson közvetítők elmondása szerint – egyetértettek abban, hogy a rendezésre a legjobb esélyt egy átmeneti kormány létrehozása biztosítaná. Ez szervezhetné meg a választásokat is.

A megállapodás – amelyet Hajlemariam Deszalegn etióp miniszterelnök is ellenjegyzett – humanitárius útvonalak garantálását is tartalmazza annak érdekében, hogy a segélyek az ország minden részébe eljussanak. Dél-Szudánban több mint 1,3 millióan hagyták el otthonukat az ellenségeskedés öt hónappal ezelőtti kezdete óta, de ebből mintegy egymilliónyian az országhatáron belül maradtak.

Dél-Szudánban tavaly december közepe óta folynak a harcok, miután Salva Kiir államfő államcsínnyel vádolta meg júliusban menesztett alelnökét, Riek Machart. A politikai elit belharcait tovább élezik a dinka és a nuer népcsoportok közötti ellentétek is – Kiir az előbbi, Machar az utóbbi etnikumhoz tartozik. Az összetűzéseknek több ezer, sőt egyes becslések szerint több tízezer halálos áldozatuk volt, a nemzetközi közösség népirtás kirobbanásától is tartott.

A felek januárban már kötöttek egy tűzszüneti egyezményt, de azt egyik fél sem tartotta be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.