Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában azt közölte, hogy a Seres Mária Szövetségesei pártnak (SMS) az NVB-be delegált tagja nyújtotta be a kérelmet a Nemzeti Választási Irodához.
Jelezte: álláspontja szerint bírósági felülvizsgálati kérelem benyújtására párt által delegált tag nem jogosult, azt a párt nevében másnak kellett volna benyújtania. Közölte, a kérelmet továbbították a Kúriához, és majd ott döntik el, hogy a beadvány megfelelő vagy sem. Az NVB pénteken foglalta határozatba az EP-választás jogi végeredményét a Magyarországon és a külképviseleteken leadott szavazatok alapján.
A testület péntek esti határozatával szemben három napig – tehát hétfőn 16 óráig – lehet jogorvoslattal élni a Kúrián. A Kúriának három (újraszámlálás elrendelése esetén hat) napja van arra, hogy a felülvizsgálati kérelmekről döntést hozzon.
A 2014-es európai parlamenti választáson az országgyűlésihez hasonlóan fölényes győzelmet ért el a Fidesz–KDNP szövetség, a huszonegyből tizenkét mandátumot húzott be. Orbánék mögé (12 mandátum) besorolt a Vona Gábor vezette, az utóbbi időben leginkább kémügyéről híres Jobbik – megtartva három mandátumát –, utána a válságban szenvedő MSZP következik, a negyedik helyen pedig a Gyurcsány Ferenc által gründolt Demokratikus Koalíció. Utóbbi két párt két-két képviselőt küldhet Brüsszelbe. Az Együtt–PM egy mandátumot szerzett, az LMP egy mandátuma a külképviseleteken leadott szavazatok összeszámolása után vált biztossá.
A Nemzeti Választási Iroda összesítése szerint – a listák szavazólapi sorrendjében – az MSZP 252 751 érvényes voksot kapott (10,9 százalék), a Seres Mária Szövetségesei (SMS) 9279-et (0,4 százalék), a Fidesz–KDNP 1 193 991-et (51,48 százalék), A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt 12 119-et (0,52 százalék), a Jobbik 340 287-et (14,67 százalék), az LMP 116 904-et (5,04 százalék), az Együtt–PM Szövetség 168 076-ot (7,25 százalék), a DK pedig 226 086-ot (9,75 százalék).