Akció: kanadai vadászgépek érkeztek

Litvániába érkezett kedden négy kanadai FA–18-as (Hornet) vadászgép – jelentette be a litván védelmi minisztérium.

NT
2014. 08. 26. 16:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gépeket a NATO balti légtérellenőrző akciója keretében vezényelték Litvániába. Pilótáik négy hónapos küldetést végeznek a balti országban. Még ezen a héten – a tervek szerint pénteken – további négy vadászgép érkezik a balti országba, azok F–16-os típusúak, és Portugália küldi őket a Baltikum légvédelmének erősítésére szintén a NATO szervezésében. Mind a nyolc gép a Siauliai légi támaszponton fog állomásozni.

A három kis balti államnak – Litvániának, Lettországnak és Észtországnak – nincs megfelelő légiereje légterének szükséges védelméhez, ezért 2004 óta rotációban érkeznek támaszpontjaikra NATO-partnereiktől harci repülőgépek négy hónapos szolgálatra.

Korábban mindig négy gépet állomásoztatott a NATO Litvániában, ám idén márciusban a katonai szervezet úgy döntött, hogy megerősítve misszióját nyolcra bővíti a flottát, áprilisban pedig arról is döntést hozott, hogy a szövetség további harci repülőgépeket vezényel a Tallinn melletti Amari légi támaszpontra.

A kanadai és a portugál négyesek lengyel és brit egységeket váltanak fel szeptember elsejétől. A szolgálatot ünnepélyes keretek között adják, illetve veszik át.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.