Vasárnap éjjel a hadsereg műszaki alakulata lerombolta annak a három férfinak a Rámalláhtól délre, illetve Hebronban lévő házát, akiket az izraeli tizenévesek megölésével vádolnak. A katonai rádió szerint a palesztinok eközben kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták az izraeli katonákat, akik tömegoszlató eszközök bevetésével válaszoltak. A hadsereg szerint ez „elrettentő üzenet a terroristáknak”.
A Hamász pénzelte
Amar Abu Eisa és Marván Kavaszme a bűntény óta ismeretlen helyen tartózkodik, de Hoszám Kavaszmét július 11-én elfogták az izraeli hatóságok. Kihallgatása során beismerte bűnrészességét, hogy segédkezett a merénylet megtervezésében, irányításában, majd a holttestek eltüntetésében. A Sin Bét belbiztonsági szolgálatnál tett vallomásában azt mondta, hogy az izraeliek elleni akcióhoz a Gázai övezetből, a Hamász iszlamista szervezet tagjaitól kapott pénzt.
A házak lerombolása ellen több beadványt nyújtottak be az izraeli legfelsőbb bírósághoz, de a bírói grémium elutasította a fellebbezést. A palesztinok azt követelik, hogy az izraeli hatóságok rombolják le a bosszúból megölt palesztin tizenéves gyilkosainak otthonát is.
A három izraeli tizenéves június 12-i elrablása után az izraeli hadsereg Ciszjordániában őrizetbe vett több száz palesztint, majd a feszültséget tovább fokozta, amikor bosszúból izraeliek megöltek egy palesztin fiatalt. A gázai palesztin fegyveres szervezetek válaszul fokozták a rakétatámadásokat Izrael ellen, ami miatt az izraeli hadsereg július 8-án megindította az Erős Szikla hadműveletet a rakétatűz megállítása és a Gázai övezetből induló támadásokhoz használt alagutak felszámolása céljából.
Az izraeli védelmi minisztérium elrendelte a Gázai övezet szomszédságában futó vasútvonal leállítását – közölte a közszolgálati rádió. Attól tartanak, hogy az övezetből páncéltörő rakétákat indítanak a szerelvények és azok utasai ellen, ezért felfüggesztették az Askelón és Szderót közötti járatokat mindaddig, amíg az izraeli vasúttársaság fel nem szereli rakétaelhárítókkal a vagonokat.