Eltávolították a polcról a kóser élelmiszereket

Brit zsidó szervezetek tiltakoznak az izraeli termékeket kínáló áruházak elleni akciók miatt.

MNO
2014. 08. 19. 12:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A háromszázezres brit zsidóság két legnagyobb képviseleti szervezete, a Board of Deputies és a Jewish Leadership Council közös közleményben idézte fel, hogy a tiltakozó csoportok az utóbbi időszakban több nagy-britanniai Tesco áruházat feldúltak, a második legnagyobb brit élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat, a Sainsbury’s egyes boltjainak kóser árukat kínáló részlegeit pedig elzárták a vásárlók elől, és nyomást gyakorolnak más üzlethálózatokra is az izraeli eredetű áruk bojkottja végett.

A Sainsbury’s egyik londoni belvárosi áruháza a kampány hatására eltávolította polcairól a kóser élelmiszereket, attól tartva, hogy a tiltakozók feldúlják az üzletet – áll a zsidó szervezetek nyilatkozatában. A közlemény szerint a boltok elleni ilyen akciók azzal a kockázattal járnak, hogy a szervezők a helyi közösségek megosztásával „a közel-keleti konfliktust importálják” Nagy-Britanniába. A zsidó képviseletek felszólítják az érintett üzletek vezetőit, hogy hasonló erőszakos tiltakozó akciók esetén hívják a rendőrséget. A nyilatkozat arra is felszólítja az áruházakat, hogy tartózkodjanak bármiféle bojkottól vagy diszkriminációtól, mivel ha engednek a nyomásnak, azzal azt jeleznék, hogy hatékony eszköz az erőszak és a megfélemlítés.

A gázai hadműveletek kezdete óta jelentősen megugrott az antiszemita incidensek száma is Nagy-Britanniában. A brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet, a Community Security Trust (CST) közölte, hogy júliusban száznál több olyan verbális vagy fizikai támadásról szerzett tudomást, amelyek a brit törvények alapján bűncselekménynek minősülnek; ez a kétszerese a havi átlagnak.

A CST a súlyosabb incidensek között felidézte, hogy az északkelet-angliai Gateshead zsidó közösségének rabbiját muszlim fiatalok az utcán összeverték, az észak-írországi főváros, Belfast egyetlen zsinagógájának ablakait ismeretlen támadók téglákkal zúzták be, London egyik északi kerületében egy bicikliző zsidó kisfiút dobtak fejbe kővel, a gázai hadműveletek elleni tiltakozó demonstrációk némelyikén pedig „Heil Hitler”, illetve „Hitlernek igaza volt” feliratú táblák is feltűntek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.