Az ungvári rendőrség sajtószolgálatának jelentése szerint éjjel egy autó parkolt le az SZBU épülete előtt, amelyből öt, terepszínű ruhát viselő férfi szállt ki, és megpróbálta betörni a hivatal főbejárati ajtaját. Az őrség által a helyszínre hívott rendőrjárőrre a támadók egyike több lövést adott le, amelyektől az egyik rendőr a combján súlyosan megsérült. A kiérkező erősítésnek köszönhetően a támadókat elfogták, majd előállították.
Az incidens helyszínén megjelent Szerhij Saranics, a Kárpátalja megyei rendőrség parancsnoka és helyettese, valamint az ungvári rendőrség vezetése. A rendőrség épületéhez, ahová az őrizetbe vetteket szállították kihallgatásra, mintegy nyolcvan férfi érkezett, hogy kiszabadítsa őket – olvasható a rendőrségi közleményben. Sajtójelentések szerint az őrizetbe vettek között van Bohdan Pilipiv, a Jobboldali Szektor (PSZ) párt egyik helyi vezetője.
A 7.dniv.info ungvári hírportállal ugyanakkor a PSZ Kárpátalja megyei szervezete azt közölte, hogy Pilipiv már két hónappal ezelőtt kilépett a soraiból, és a PSZ-nek nincs semmi köze a csütörtöki ungvári incidenshez.
Az ukrán fegyveres erők 15 tagja, köztük 8 határőr vesztette életét, és 89-en sebesültek meg az elmúlt 24 órában az oroszbarát szakadárok ellen indított, Kijev által terrorellenesnek nevezett kelet-ukrajnai hadműveletben. Ezt Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője közölte pénteki sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy az áldozatok jelentős része annak a zászlóaljnak a tagja, amely előző nap kettős tűz alá került: egyszerre lőtték őket a szakadárok az általuk ellenőrzött ukrán területről és a határon túlról, orosz területről, de végül – súlyos veszteségek árán – sikerült kitörniük onnan.
A szóvivő tájékoztatása szerint előző este Doneckben a szeparatisták tüzet nyitottak egy kórházra, aminek következtében életét vesztette egy mentőautó-sofőr, és három civil megsérült. Liszenko beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában pilóta nélküli orosz felderítő repülőgépek ötször sértették meg Ukrajna légterét. A drónok a Doneck megye északi részén lévő Mariupol kikötőváros felől repültek be Ukrajna légterébe.