A légierő közleménye szerint a Cessna 560XL típusú gép közvetlenül a leszállás előtt vesztette el a kapcsolatot a légi irányítással. Televíziós felvételek szerint a jármű egy lakónegyedre zuhant, a becsapódás helyszínéről füst szállt fel. A santosi rendőrség egy tisztviselője szerint a balesetnek minden bizonnyal voltak halálos áldozatai, de azt nem tudta megmondani, hogy hányan vannak és kik lehetnek.
Eduardo Campos elnökjelölt életét vesztette, miután lezuhant az őt szállító magánrepülőgép – jelentette később a GloboNews nevű brazil tévécsatorna.
A 49 éves politikus a szocialista párt elnökjelöltje volt, a kampány során baloldali, de az üzleti körök felé is nyitó programot hirdetett. Campos a legfrissebb felmérések szerint a brazilok 10 százalékának támogatását tudhatta maga mögött.