A tüntetők közül sokan maszkot viselnek és házilag rögtönzött pajzzsal szerelkeztek fel, de vannak a tömegben nők és gyerekek is. Az Iszlámábád úgynevezett vörös zónájába, a legfontosabb kormányzati intézmények székhelyéhez vezető útvonalakat egymáshoz láncolt nagy konténerekkel és szögesdróttal zárták le a hatóságok.
A menet úti célja a parlament épülete, politikai célja pedig kikényszeríteni Navaz Sarif miniszterelnök lemondását, aki az ellenzék szerint választási csalással került hatalomra tavaly. Vezetőjük Imran Hán egykori krikettsztár, az ország harmadik legnagyobb pártjának elnöke, és a tőle függetlenül szervezkedő Muhammad Tahir ul-Kadri vallási vezető.
Sarif elutasította a követelést, több ezer rendőrt és katonát rendelt ki a vörös zóna védelmére.