Obama eszmél: Az amerikai politika működésképtelen

Barack Obama szerint el kell ismerni, hogy Izraelben a palesztinoknak jogos követeléseik vannak.

BuL
2014. 08. 09. 6:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amerika számára önmaga jelenti a legnagyobb fenyegetést – jelentette ki Barack Obama a The New York Times online kiadásában helyi idő szerint péntek este megjelent interjújában.

„Olyan sok dolog van, ami számunkra mint ország számára jó irányba halad, de sohasem fogjuk kihasználni a teljes potenciálunkat, ha a két pártunk nem teszi magáévá azt a szemléletmódot, amit a síitáktól, a szunnitáktól és a kurdoktól vagy az izraeliektől és a palesztinoktól elvárunk: nincs vesztes és győztes és együtt kell működni” – mondta az elnök.

Szavai szerint az amerikai politika „működésképtelen”, és annak szereplőinek okulniuk kellene a Közel-Kelet „szörnyű megosztottságaiból”, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a társadalmak nem működnek akkor, a politikai frakciók nem engednek pozícióikból.

Miközben alapvetően a republikánus szélsőjobbot vádolta a kompromisszumok megtorpedózása miatt, Barack Obama elismerte, hogy a választókörzetek határainak manipulatív meghúzása, a média balkanizálódása és kontrollálatlan pénzek megjelenése a politikában „jobban aláaknázza azt a képességünket, hogy szembenézzünk a nagy kihívásokkal, mint bármilyen külföldi ellenség” – mondta.

Az elnök arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin elnök a nyugati szankciók ellenére bármikor „behatolhat” Ukrajnába, és ha ezt megteszi, akkor az ő elnöksége alatt már „sokkal nehezebb lesz megpróbálni megtalálni az utat, amely visszavezet a kooperatív és működő kapcsolathoz”.

Irakról szólva Obama leszögezte, hogy az Egyesült Államok légi ereje nem lesz a síitáké, de egyetlen más csoportosulásé, így a kurdoké sem, és hogy nem vezényel oda vissza harcoló egységeket. „Stratégiai érdekünk az ILIÁ (ISIS) visszaszorítása. Nem fogjuk megengedni nekik, hogy valami kalifátust létesítsenek Szíriában és Irakban, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha tudjuk, hogy olyan partnereink vannak a helyszínen, akik képesek kitölteni az űrt” – mondta.

Az elnök kijelentette, hogy a Közel-Keleten és más régiókban Amerika csak olyan mértékben vállal nagyobb szerepet, ahogyan a helyi közösségek elkötelezik magukat egy olyan befogadó politika mellett, amelyben nincsenek győztesek és legyőzöttek.

Az elnök szerint helyes döntés volt a tömegmészárlás megakadályozása érdekében intervenciót indítani Líbiában, de kijelentette, hogy a külpolitika terén azt sajnálja a legjobban, hogy azt nem követte a helyszínen nemzetközi segítségnyújtás a demokratikus átmenethez.

„Ez az a lecke, amit most minden alkalommal felidézek, amikor felteszem a kérdést, hogy be kell-e avatkoznunk, és van-e válaszunk a következő napra is” – mondta Barack Obama.

Izraelről szólva kijelentette: „Úgy gondolom, a kérdés valójában az, hogy hogyan él túl Izrael. És hogy lehet létrehozni egy olyan Izraelt, amely fenntartja a demokratikus és polgári hagyományait. Hogyan lehet megőrizni egy olyan zsidó államot, amely visszatükrözi Izrael alapítóinak legjobb értékeit is. És következetesen hiszem, hogy ennek érdekében meg kell találni a módját a palesztinokkal való békés egymás mellett élésnek... El kell ismerni, hogy vannak jogos követeléseik, és hogy ez az ő földjük és területük is” – fogalmazott az amerikai elnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.