Távozik hivatalából a főpolgármester

Lemondott kedden Klaus Wowereit, Berlin kormányzó polgármestere.

BuL
2014. 08. 26. 18:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tartományi rangú német fővárost 2001 óta irányító szociáldemokrata (SPD) politikus sajtótájékoztatóján elmondta, hogy december 11-i hatállyal távozik hivatalából és visszavonul a politikából. Kiemelte, hogy a személye körüli viták az SPD-ben ártanak a pártnak és hátráltatják a kormányzást. Hozzátette, hogy a döntés hónapok óta érlelődött benne és végül saját elhatározásból hozta meg.

A 60 éves politikus 30 éve kezdődött hivatásos politikusi pályafutásának legnagyobb vereségeként értékelte, hogy nem készült el időben a berlin–brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtér (BER).

Klaus Wowereit megbízatása 2016 őszén járt volna le. Utódját a képviselőház választja meg.

Az ellenzéki Zöldek előre hozott választás kiírását követelik, de a kormányzó berlini nagykoalíció – az SPD és a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) fővárosi szervezetének közös tartományi kormánya – ezt elutasítja.

Megfigyelők szerint a kormányzó polgármester távozása nem váratlan, mert már régóta elszigetelődött pártjában, az időzítés mégis meglepetés, mert az utódlás kérdését még nem rendezte a berlini SPD.

A BER az egykori NDK területén kezdett eddigi legnagyobb beruházás, 2006-ban kezdték építeni. Az átadást eredetileg 2011 novemberére ütemezték, majd 2012 tavaszára halasztották, de tervezési és kivitelezési hibák sora miatt még mindig nem fejezték be a munkát. A repülőtér átadására jelenleg nincs hivatalos határidő, szakértők szerint 2017-ben indulhat el a forgalom.

Klaus Wowereit sajtótájékoztatóján pozitívnak ítélte meg csaknem 14 éves polgármesteri tevékenységének mérlegét. Kiemelte, hogy Berlin az egyik legnépszerűbb város a világon, távoli földrészeken is milliók gondolják úgy, hogy „Berlin az a hely, ahol ott kell lenni”.

„Imádom ezt a várost” – mondta a nyugat-berlini születésű leköszönő kormányzó polgármester, hangsúlyozva, hogy politikusi pályafutása után is a német fővárosért akar dolgozni.

Hozzáértők szerint Berlin a Wowereit-korszakban a huszadik század húszas éveinek aranykorához mérhető virágzásnak indult. A Wowereit-féle híres, egy 2003-ban adott interjúból származó mondás szerint „szegény, de szexi” város a hidegháborús megosztottság után nemcsak az újraegyesített Németország új fővárosaként, hanem globális kisugárzású metropolisként született újjá, jelenleg egyebek mellett a nemzetközi kortárs zene, képzőművészet, irodalom és építészet egyik legfontosabb központja, és a városfejlesztési célok között szerepel, hogy a fő erőforrásként az információra támaszkodó tudásgazdaság térségi centruma, „európai szilíciumvölgy” legyen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.