Biztató adatokat kaptak a függetlenség hívei

A függetlenségpárti tábor támogatottságának ütemes növekedése ellenére sem lehet „magától értetődőnek tekinteni” Skócia függetlenné válását.

KG
2014. 09. 08. 23:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nicola Sturgeon, aki Hollywood és a Broadway egyik legsikeresebb skót sztárjával, Alan Cumming színésszel az oldalán tett kampánykörutat a legnagyobb skót városban, az egymást követő választói gyűlések után, hétfőn este újságíróknak kijelentette: nem kétséges, hogy az elszakadást pártolók „teljes lendületben” vannak, ám ez sem jelenti azt, hogy máris megnyerték a jövő csütörtökön esedékes népszavazást.

Eddig „egy nagyon biztató” közvélemény-kutatási adat mutatta, hogy a skót függetlenség hívei vezetnek, de egy másik ugyanakkor az elszakadást pártolók valamelyes hátrányát jelezte – hangsúlyozta a skót miniszterelnök-helyettes.

A hétvégén az egyik legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov felmérése mutatott ki minimális támogatottsági előnyt a függetlenségpárti tábor javára, először a népszavazási kampány kezdete óta.

Nicola Sturgeon társaságában járta Glasgow választókerületeit hétfőn Alan Cumming, aki – mivel New Yorkban él – nem voksolhat a népszavazáson, ám az egyik glasgow-i lakótelepen megtartott gyűlésen, az összegyűltek óriási ovációja közepette kijelentette: a maga részéről biztosra veszi, hogy jövő csütörtökön a skótok többsége a függetlenségre szavaz.

A Broadway színházi világában és Hollywoodban egyaránt igen sikeres skót színész – arra az újságírói felvetésre, hogy a függetlenséget pártolók hirtelen előretörésére a font és a skót nagyvállalatok részvényei komoly árfolyamveszteségekkel reagáltak hétfőn – azt mondta: ezen a népszavazáson nem pénzügyi, hanem egyéb értékekről kell dönteni, olyan értékekről, amelyek szintén veszélybe kerülhetnek, ha a skótok nem szavaznak igennel a függetlenségre.

A kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) támogatói között tudhatja Sir Sean Connery világhírű skót színészt is, ám a 84 éves világsztár nem vesz részt személyesen a függetlenségi kampányban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.