„Egyesüljetek Amerika és ördögi koalíciója ellen”

Az al-Kaida jemeni és észak-afrikai szárnya kiáltványt intézett az iraki és szíriai dzsihadistákhoz.

GB
2014. 09. 16. 16:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Egymás öldöklése helyett egyesüljetek Amerika és ördögi koalíciója ellen, amely lecsapni készül mindannyiunkra” – olvasható a két csoport közös internetes felhívásában, amely elsősorban az IÁ-nak és az al-Kaida szíriai szárnyának, az an-Nuszra Frontnak az ellentétére utal.

Az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) és az Arab-félsziget al-Kaidája (AQPA, amely a szaúdi és a jemeni szárny egyesülésével jött létre) továbbra is hűséges a terrorista hálózat vezetőjéhez, Ajman az-Zavahrihoz, ellentétben az IÁ-val, amelyet Zavahri rendszeresen bírál. Ettől függetlenül korábban nem volt példa arra, hogy az AQMI és az AQPA közös közleményt adjon ki.

A felhívás a Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmát szintén megdönteni akaró mérsékelt szíriai ellenzéknek is szól, amelyet viszont támogatnak az Egyesült Államok és arab szövetségesei. A két al-Kaida-szárny figyelmezteti ezeket a mérsékelteket, hogy „ne hagyják magukat rászedni Amerika által, ne legyenek a bábjai”.

Végül az AQMI és az AQPA arra kéri az iraki és a szíriai szunnita törzseket, hogy „ne felejtsék el az Egyesült Államok bűneit, és ne csatlakozzanak a koalíciójához”.

Az augusztusban megkezdett amerikai légicsapások szerdán is folytatódtak Irakban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.