Irán: Nem nagyon csipkedi magát Amerika a harcban

Washington nem veszi elég komolyan a fenyegetést a perzsa állam külügyminisztere szerint.

VZ
2014. 09. 07. 12:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt hangoztatta, hogy Washington „különböző módokon segítette az ILIÁ-t (Iraki és Levantei Iszlám Állam, később csak Iszlám Állam, IÁ) Szíriában”. Mint mondta, „a dzsihadisták az egyik nap Szíriát fenyegették, a másik nap már Irakot, s ez a fenyegetés más országokat is elérhet. Ezt a fenyegetést még nem értették meg komolyan, és még nem határozták el magukat komoly fellépésre” az amerikaiak a dzsihadistákkal szemben.

Megfigyelők utalnak rá, hogy az Egyesült Államok kezdeményezte nemzetközi koalíció létrehozását az IÁ elleni harcra, s ezt üdvözölte az iraki kormány is. Az amerikaiak Bagdad kérésére egyre több légi támadást indítanak a dzsihadisták ellen. Washington és a síita Teherán mindamellett tagadta eddig, hogy együttműködést terveznének a szélsőséges szunnita Iszlám Állam elleni küzdelemben.

„Nem fogunk katonai akciót egyeztetni vagy hírszerzési anyagokat megosztani Iránnal, és nincs is ilyen tervünk” – jelentette ki Marie Harf amerikai külügyi szóvivő. Az Egyesült Államok emellett „persze nyitott a közös (diplomáciai) fellépésre” Iránnal, „amint az a múltban is történt”, főként Afganisztán esetében, ahol Teherán és Washington 2001 végén együttműködött Hamid Karzai elnök kormányzatának létrehozásában a tálibok megbuktatása után – tette hozzá a szóvivő.

Az iráni diplomácia egyik szóvivője tagadott bármilyen együttműködést az Egyesült Államokkal. Iráni illetékesek ugyanakkor többször is elmondták, hogy segélyekkel és tanácsokkal látják el a dzsihadisták ellen küzdő bagdadi kormányt és az iraki kurdokat, amint Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.