Kirúgták, ezért lefejezte kolléganőjét

A férfi előzőleg több kollégáját is megpróblta muzulmán hitre téríteni. Ezután kezdett ámokfutásba.

GB
2014. 09. 27. 0:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tragédia az egyesült államokbeli Oklahoma külvárosában fekvő Vaughan Foods nevű élelmiszer-feldolgozó üzemében történt. Miután megtudta, hogy szélnek eresztik munkahelyéről, a harmincéves Alton Nolen kést ragadott, és levágta az 54 éves Colleen Hufford fejét, majd többször megszúrta a 43 éves Traci Johnsont – mondta Jeremy Lewis, Moore kisváros rendőrségének szóvivője.

Mark Vaughan, a vállalat ügyvezető igazgatója, egyben tartalékos seriffhelyettes ezután rálőtt Nolenre, akit így sikerült ártalmatlanná tennie – tette hozzá Lewis. A sebesült áldozatot és támadóját kórházba szállították. A szóvivő azt mondta, hogy állapotára tekintettel a rendőrség egyelőre nem emelt vádat Nolen ellen.

Lewis megjegyezte, hogy miután kihallgatták a férfi munkatársait, megtudták, hogy Nolen nemrég több kollégáját is megpróbálta áttéríteni a muzulmán hitre. Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy Nolennek több vallásos témájú tetoválása van, és az egyiken a „Béke legyen veled!” arab felirat olvasható.

A helyi rendőrség az ügy természetére hivatkozva a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hatáskörébe utalta az esetet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.