Megtagadták a szolgálatot az izraeli hírszerzők

Erkölcsi okokból megtagadta a szolgálatot az izraeli katonai hírszerzés többtucatnyi tartalékos tagja.

WL
2014. 09. 12. 21:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) izraeli megfelelőjének számító, 8200-as nevű katonai egység tagjai nyílt levelet írtak Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek és a vezérkari főnöknek, amelyben megtagadták a szolgálatot. Az üzenet a Jediót Ahronót című izraeli lap pénteki számában jelent meg.

A szolgálatmegtagadók azzal magyarázták döntésüket, hogy az általuk végzett munka elősegíti a Ciszjordánia feletti izraeli ellenőrzés bebetonozását, és ez szerintük meggátolja a palesztinokat abban, hogy normális életet éljenek és hátráltatja a konfliktus megoldását. A hírszerzők leszögezték, hogy a szolgálat megtagadása kizárólag a palesztin területekre vonatkozik.

Az egyik katona az izraeli 10-es csatornának adott interjújában elmondta, úgy érzi, hogy munkájának egy jelentős részére politikai, nem pedig biztonsági okokból van szükség.

A hadsereg hangsúlyozta, hogy az egységben szolgáló katonáknak feddhetetlennek kell lenniük, a biztonsági erők szóvivője emellett megkérdőjelezte a levélben foglaltak komolyságát. Netanjahu irodája egyelőre nem kommentálta a történteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.