A GEMS Education Solutions oktatással foglalkozó tanácsadó cég szeptember ötödikén tette közzé a közoktatás hatékonyságát mérő, általuk kidolgozott indexet, amely azt vizsgálja, kimutatható-e bármiféle összefüggés az oktatásra költött kormányzati pénzek és a közoktatás eredményessége között. A mostani, harminc országot tartalmazó listán a sorrend kialakításában a számítás alapját együttesen képezte a PISA-felmérés során kialakult átlagos pontszám, a tanári fizetések nagysága és az osztályok létszáma.
Miközben az első két helyen az OECD által szervezett nemzetközi tanulói tudásszint-vizsgálaton (PISA) ugyancsak kiemelkedően teljesítő Finnország és Dél-Korea áll, és a kutatás a korábbi felmérésekhez képest a sereghajtók tekintetében sem mutatott fel váratlan eredményeket – a PISA-felmérésen gyengén teljesítő Brazília és Indonézia az oktatási hatékonyság területén is az utolsók között szerepel –, a tanulmány szolgált néhány meglepetéssel.
Az említett skandináv országban a tizenöt éves diákok 2012-ben átlagosan 519 pontot értek el a matematikafelmérésen, a finn tanárok átlagos éves fizetése pedig vásárlóerő-paritáson számolva 2011-ben elérte a 42 810 dollárt (mintegy 10,4 millió forint). Ehhez képest Dél-Korea tanulói 554-es pontszámával, valamint a 47 340 dolláros (11,5 millió forint) tanári fizetésekkel a második helyet szerezhette meg a listán.
A The Economist szerint a harmadik és negyedik helyet elfoglaló Csehország és Magyarország eredménye meglepetést jelent a világranglista első felét elfoglaló országok között, hiszen az alacsony tanári fizetések ellenére az OECD átlagához képest (vonatkozó mutatószám esetén 494) a diákok meglepően jól teljesítenek. Csehországban 499 pontot értek el a tizenöt évesek a matematikateszten, miközben a cseh tanárok fizetése átlagosan évente 18 610 dollárt (mintegy 4,5 millió forint) tesz ki. Magyarország 477 pontos eredménye és tanárai 14 760 dolláros (mintegy 3,5 millió forint) átlagos éves fizetése a befektetés és a megtérülés arányában a negyedik helyet biztosította az országnak.