Obama nem tervezi katonák szárazföldi bevetését

Barack Obama amerikai elnök szerdán mutatja be az Iszlám Állam elleni stratégiáját.

MD
2014. 09. 07. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnök kijelentette, hogy előreláthatólag nem tervezi amerikai katonák szárazföldi bevetését, és nem áll szándékában „az iraki háborúhoz hasonló” katonai akciót indítani. Obama mindenesetre a tévécsatornának adott, vasárnap nyilvánosságra hozott interjúban közölte, hogy „a következő szakasz támadás formáját ölti majd” és a Fehér Ház akciótervét szerdán fogja bemutatni.

A terrorszervezet korábban elfoglalt számos észak-iraki és szíriai területet, valamint kihirdette, hogy az általa ellenőrzött térségekben „kalifátust” alapít. A dzsihadisták kegyetlenül bánnak a lakosokkal és üldöznek mindenkit, aki nem az iszlám általuk vallott tanai szerint él.

Az Egyesült Államok augusztus 8. óta légicsapásokat hajt végre az IÁ hadállásai ellen Észak-Irakban, vasárnap óta pedig újabb frontot nyitott a szélsőségesek ellen. Az amerikai hadsereg közölte, hogy céljai közé tartozik a nyugati Anbár tartományban fekvő Hadísza duzzasztógát dzsihadistákkal szembeni védelme is.

John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken a walesi Newportban zajló NATO-csúcstalálkozó helyszínén közölte, az Egyesült Államok nemzetközi összefogás kialakításán dolgozik annak érdekében, hogy visszaszorítsák Irakban a muszlim szélsőségeseket.

Az alakuló alkalmi katonai koalícióban a dolgok eddigi állása szerint az Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kanada, Ausztrália, Törökország, Olaszország, Lengyelország és Dánia venne részt.

A szövetség céljai közé tartozik, hogy katonai támogatást nyújtsanak, megakadályozzák a külföldi harcosok beszivárgását Irakba és enyhítsék a területen kialakult humanitárius válságot.

Totalitárius diktatúráktól ellesett módszerekkel irtja a kulturális örökséget a fennhatósága alá vont területeken az Iszlám Állam. A rajztól az éneken át a történelemig szinte minden tantárgyat eltöröltek a dzsihadisták, még az iszlám tanítását is kivették a tantervből, és megkezdték a gyerekkatonák kiképzését. Amíg a feketepiacon eladott olajból és az emberkereskedelemből képesek ellátni az iraki és szíriai lakosságot, vélhetőleg nem lesz zúgolódás, de ha kifogy a kassza, lehet, hogy újra feltámad a nemzeti érzés a térségben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.