Olasz apácákat erőszakoltak és gyilkoltak meg

Két apáca holttestét vasárnap délután fedezte fel egy harmadik társuk a burundi főváros közelében fekvő Kamengében.

VZ
2014. 09. 08. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két apáca holttestét vasárnap délután fedezte fel egy harmadik társuk a burundi főváros közelében fekvő Kamengében.

A szintén ezen a településen szolgálatot teljesítő Mario Palcini atya arról számolt be, hogy a harmadik áldozat, Bernadette Boggia nővér éjjel telefonált neki és elmondta: hangokat hallott kintről és attól fél, hogy a támadók még mindig a zárda területén rejtőzködnek. Pulcini atya helyi idő szerint hajnali 3 óra körül érkezett a helyszínre, ő találta meg a szobájában az őt értesítő, 79 éves apáca lefejezett holttestét. A támadás idején két másik nővér is aludt a zárdában, ők azonban nem hallottak semmit.

A burundi rendőrség szóvivője szerint a támadók mindhárom asszonyt megerőszakolták. A tájékoztatás szerint az elkövetők késsel támadtak a nővérekre. A rajtaütés oka egyelőre ismeretlen, a pármai egyházmegye szerint rablás történt, a helyi hatóságok azonban azt közölték, hogy nem tűnt el semmi a zárdából.

Az olasz külügyminisztérium is megerősítette a vérengzésről szóló híreket, a tárca azonban nem közölt részleteket. Ferenc pápa táviratban nyilvánított részvétet Bujumbura érsekének, amelyben hangsúlyozta, hogy „rendkívüli szomorúsággal értesült a három jámbor és odaadó nővér meggyilkolásáról”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.