Tíz NATO-tagország szövetkezett ellenük

A fél NATO fegyverkezik az iszlamisták ellen, Amerikával az élen.

VZ
2014. 09. 05. 20:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az IÁ elleni küzdelemmel kapcsolatban a szervezet úgy döntött, hogy a szélsőségesek elleni harc nem a NATO égisze alatt fog zajlani.

Mindazonáltal tíz NATO-tagállam egy külön ideiglenes katonai koalíciót hozott létre az utóbbi hónapokban Irak északi és nyugati részén jelentős területeket elfoglaló és ott, illetve a szíriai polgárháború alatt korábban uralma alá hajtott területeken „kalifátust” kikiáltó szunnita csoport ellen. Az alakuló alkalmi katonai koalícióban az Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kanada, Ausztrália, Törökország, Olaszország, Lengyelország és Dánia venne részt.

John Kerry amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy támogatást kell nyújtani az iraki biztonsági erőknek, valamint mindazoknak, akik hajlandóak fellépni a fanatikusok ellen, anélkül azonban, hogy ez a nemzetközi koalíció közvetlenül katonákat küldene a helyszínre. Kerry szerint fontos megakadályozni, hogy a szélsőségesek területeket tudjanak saját uralmuk alá hajtani. „Azt gondolom, mindenki számára ez jelenti az átléphetetlen határt: katonáink ne lépjenek Irak földjére” – fogalmazott Kerry.

Francois Hollande francia elnök közölte: csatlakozik a szövetséghez, ha ez az iraki hatóságok felkérésére és az ENSZ jóváhagyásával történik. Kanada pedig katonai tanácsadók tucatjait küldi Irakba, hogy ezzel segítse a közel-keleti ország küzdelmét.

Az Egyesült Államok NATO-beli kulcsfontosságú szövetségesei készek rá, hogy Irakban legyőzzék az IÁ-t – összegezte a helyzetet Barack Obama amerikai elnök. Az általa „központi koalíciónak” nevezett 10 szövetséges állam ezt a katonai, hírszerzési, bűnüldözési és diplomáciai erőfeszítéseik összehangolásával kívánja elérni. Obama hangoztatta, hogy az Egyesült Államok ugyanúgy meg fogja semmisíteni az IÁ-t, ahogyan azt a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően az al-Kaidával tette.

Miközben világszerte válogatott borzalmakkal, lefejezésekkel, keresztre feszítésekkel és tömeges kivégzésekkel kelt félelmet az IÁ, az általa elfoglalt szíriai területeken hatékonyan és mesterien építi ki a korábban általa kikiáltott „kalifátus” államszerű működéséhez szükséges intézményeket – írta a Reuters brit hírügynökség elemzésében, s arra is rámutatnak: azért különösen veszélyes a szervezet, mert működése így kiterjed a mindennapi életre, ezáltal megszilárdíthatja hatalmát az általa korábban elfoglalt szíriai és iraki területeken. Ezzel viszont az is belátható, hogy csupán az IÁ hadállásai ellen indított légicsapásokkal nem lehet felülkerekedni a dzsihadistákon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.