48 év börtön után szabadul a rendőrgyilkos

A döntést elítélte a brit belügyminiszter, London polgármestere és a Scotland Yard főparancsnoka is.

MD
2014. 10. 23. 19:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 78 éves Harry Roberts 1966-ban két társával együtt éppen fegyveres rablásra készült a nyugat-londoni Shepherd’s Bush negyedben. A furgonban készülődő társaság gyanús lett három rendőrnek, akik igazoltatni akarták őket. Harris a rendőrök közül kettőt agyonlőtt; a harmadikkal egyik társa végzett.

Roberts csaknem három hónapig bujkált, mire egy erdőben elfogták. Az esküdtszék mindhárom rendőr meggyilkolásában őt mondta ki bűnösnek, és az eljáró bíró 1966. november 15-én életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, azzal a megkötéssel, hogy legkorábban 30 év múlva szabadulhat. Ez már 18 éve letelt, ám Roberts szabadlábra helyezési kérelmeit azóta is rendre elutasította a börtönbüntetések feltételes felfüggesztésének ügyében illetékes angol–walesi bírói tanács.

Most azonban a testület arra a döntésre jutott, hogy Roberts 48 év után szabadlábra helyezhető. Ennek időpontja egyelőre nem ismert, de a BBC forrásai szerint a rendőrgyilkos akár napokon belül szabadulhat a Cambridge közelében lévő Littlehey börtönből.

Theresa May brit belügyminiszter csütörtökön nyilatkozatban ítélte el a döntést. Kijelentette: erőteljes meggyőződése szerint a rendőrgyilkosoknak életük végéig rács mögött a helyük. Hasonló véleményének adott hangot Sir Bernard Hogan-Howe, a Scotland Yard főparancsnoka is. Sir Bernard szerint a rendőrök megérdemlik a törvény maradéktalan védelmét, és ebbe beletartozik az is, hogy a Robertshez hasonló bűnözők esetében az életfogytiglan valóban életfogytiglant jelentsen.

Boris Johnson, London konzervatív párti polgármestere csütörtöki nyilatkozatában „hányingert keltőnek” nevezte a döntést. Kijelentette: a londoniak nehezen fogják megérteni, hogy valaki, akit rendőrök meggyilkolásáért ítéltek el, ezentúl élvezheti azt a szabadságot, amelyet áldozataitól örökre megtagadott. Johnson is hangsúlyozta, hogy véleménye szerint rendőrgyilkosság esetén az életfogytig tartó szabadságvesztést szó szerint kell értelmezni.

A londoni rendőrök szövetsége – Metropolitan Police Federation – csütörtöki nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy „a rendőröket az igazságszolgáltatás elárulta”.

Roberts épphogy elkerülte az akasztófát: elítélése előtt nyolc hónappal törölték el Nagy-Britanniában a halálbüntetést. Két tettestársát már az 1990-es évek elején szabadon engedték, és azóta mindkettő meghalt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.