Izraelben mostantól felesleges az alkotmány?

Izraelben egy törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy a kneszet elfogadhasson az legfelső bíróság által elutasított törvényeket.

MNO
2014. 10. 27. 10:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság szerint ugyanakkor Benjámin Netanjahu miniszterelnök várhatóan megakadályozza majd a jogalkotással foglalkozó parlamenti bizottság által megfogalmazott új paragrafusok beterjesztését a kneszet plénuma elé.

Az alkotmánybíróság jogkörét csorbító törvényjavaslatot Ajelet Saked, a jobboldali nacionalista Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) nevű párt képviselője szövegezte meg.

Az ügy előzménye, hogy az alkotmánybíróságként működő grémium humanitárius okokból a múlt hónapban az afrikai illegális bevándorlók számára felépített menekülttábor bezárására és a menedéket kérők fogva tartásának korlátozására kötelezte az izraeli kormányt.

A javaslat célja, hogy a parlament mégis elfogadhassa az afrikai menekültek ügyében meghozott törvényt, amelyet emberi jogi érvekre hivatkozva a legfelső bíróság korábban semmisnek nyilvánított.

Saked kezdeményezése lehetővé tenné az alkotmánybíróság által elutasított törvények beiktatását, ha a százhúsz képviselőből legalább hatvanegy támogatja azt, de az így elfogadott szabályozás csak négy évig lenne érvényben.

A szöveget nyolcan szavazták meg három ellenében a bizottságban: a Bájt Hajehudi, a jobboldali Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) és a Likud párt miniszterei támogatták, míg Cipi Livni centrista igazságügy-miniszter és a centrista Jes Atíd (Van Jövő) párt miniszterei ellenezték.

Jehuda Weinstein államügyész csütörtökön szakvéleményében a törvényjavaslat elutasítására szólította fel a minisztereket, mert az a demokráciát biztosító jogi fékek és ellensúlyok bontásával túl nagy hatalmat adna a kneszetnek.

Cipi Livni igazságügy-miniszter bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be a javaslat ellen, amely megakasztja annak parlament elé kerülését. Benjámin Netanjahu környezetéből azt közölték a Hááreccel, hogy a kormányfő nem fogja támogatni a legfelső bíróság hatalmát csorbító törvénykezést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.