A részeredményt a szavazatok mintegy 90 százalékának összeszámlálása után ismertették. Eszerint hozzávetőleg 1,65 millióan támogatták a függetlenség gondolatát és válaszoltak igennel arra, „akarja-e, hogy Katalónia állam legyen?”, és ha igen, „akarja-e, hogy független legyen?” – közölte Joana Ortega, a régió alelnöke. Az 5,4 millió választásra jogosult közül több mint kétmillióan – a legfrissebb előrejelzések szerint 2,25 millióan – járultak az urnákhoz. A voksoláson a 16 évnél idősebbek vehettek részt, és szavazhattak a külföldön élő katalánok is. A szavazók 10,1 százaléka válaszolt igennel az első, és nemmel a második kérdésre, 4,55 százaléka mondott nemet az első kérdésre, ezáltal pedig a másodikra is.
A spanyol kormány törvénytelennek tartja a szimbolikus népszavazást, amelynek katalóniai ellenzői bojkottálták a részvételt. A néppárti (PP) kormány nem ad hitelt a katalán hatóságok által a részvétellel kapcsolatban közölt adatok némelyikének, de azt megjegyezte, hogy ezek az adatok azt tükrözik, hogy a katalánok többsége – kétharmada – nem akart részt venni egy „bohózatban”. Rafael Catala igazságügy-miniszter ezzel szemben arról beszélt, hogy a voksolás Artur Mas érdekeit szolgáló „politikai propaganda”, felesleges és antidemokratikus volt.
Az eredmények közlése után Pedro Sánchez, az ellenzéki szocialisták (PSOE) vezetője úgy fogalmazott, a legfontosabb, hogy hétfőn „új fejezetet kell nyitnunk a spanyol politikában, egy olyan korszakot, amelyben Katalónia nem Spanyolországon kívül van, hanem egy szövetségi Spanyolország irányába vezető változások élén”. Artur Mas katalán elnök teljes sikerként jellemezte a népszavazást. Mas vasárnap éjjel azt mondta, Katalónia tanúbizonyságot tett arról, hogy saját kezébe akarja venni a régió kormányzását. A központi kormány szerinte „rövidlátó” és nem vesz erről tudomást.