A bíróság elítélte a hajó fedélzeti főmérnökét is, amiért nem nyújtott segítséget a legénység két megsérült tagjának, őt harmincévi börtönnel sújtották.
A Szevol nevű komp 476 emberrel a fedélzetén Dél-Korea délnyugati partjainál süllyedt el április 16-án, közülük csak 172-t tudtak kimenteni a vízből. A hatóságok órákkal az ítélet kihirdetése előtt jelentették be az áldozatok maradványai utáni keresés leállítását. Kilenc embert azóta is eltűntként tartanak számon. Az eddigi utolsó áldozatot október végén találták meg.
Dél-Korea egyik legsúlyosabb hajószerencsétlenségében többnyire középiskolás diákok vesztették életüket. A baleset idején a 69 éves Ri Dzsun Szok kapitány nem volt a hajóhídon, a kormánynál a kevesebb tapasztalattal rendelkező harmadtiszt állt.
A szerencsétlenséggel kapcsolatban 399 embert helyeztek vád alá. A bíróság kedden hozott ítéletet a hajó személyzetének további 12 tagja ügyében is. Ők öttől húsz évig terjedő börtönbüntetést kaptak. Az ügyész főképpen őket vádolta a történtekért. Kijelentette: az áldozatoknak azt mondták, hogy maradjanak a helyükön, míg a személyzet, élén a kapitánnyal, sietve elhagyta a süllyedő hajót.
Az ügyészek korábban halálbüntetést kértek a kapitányra 304 rendbeli emberölés vádjával, de a bíróság ezt végül nem találta megalapozottnak. Az ügyészség kedden közölte, hogy fellebbez az ítéletek ellen.
Az ügyben indított vizsgálat feltárta, hogy a komp megengedettnél jóval nehezebb rakománya, a hajó illegális átalakítása és a kormányos szakértelmének hiánya együttesen vezetett az idén április 16-án történt tragédiához.
A baleset idején a komp 3606 tonnányi árut és gépkocsit szállított, vagyis a rakomány súlya háromszorosa volt a maximálisan javasoltnak – hívta fel a figyelmet az ügyészség. Ezenkívül a komp stabilitására nagyban hatással volt a hajó kapacitásnövelés céljából előzőleg elvégzett átalakítása. Ez döntő módon hozzájárult a jármű felborulásához, amely azután következett be, hogy az erős hullámzás közepette a legénység egyik tapasztalatlan tagja hirtelen irányt váltott. Az ügyészség megállapítása szerint utóbbi manőver visszafordíthatatlanul destabilizálta a hajót.
A vizsgálat rámutatott a parti őrség felelősségére is, mivel az ügyészség szerint a baleset megtörténtekor nem a kellő gyorsasággal és körültekintéssel járt el, ami miatt kevesebb utas életét tudták megmenteni.