Adóelkerülés: Juncker nem hallgathat tovább

Az EB elnökét már korábban is érte olyan vád, miszerint akadályozta az információcserét az adóköteles jövedelmekről.

MNO
2014. 11. 10. 8:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap kitér arra is, hogy Junckert már korábban is érte olyan vád, amely szerint akadályozta az információcserét az adóköteles jövedelmekről. „Saját és a bizottság hitelességének érdekében nem tehet mást, mint hogy a lehető legerőteljesebb támogatást nyújtja az adóelkerülés elleni küzdelemhez” – fogalmaz a brit lap. A cikk szerint a legnagyobb kár azoknak az országoknak az adófizetőit érte, amelyeknek a költségvetései ily módon elestek az őket megillető adóbevételtől, az adóparadicsomként számon tartott államokon pedig a jövőben egyre nagyobb lesz a nyomás.

Ismert, több mint háromszáz multinacionális vállalat kötött 2002 és 2010 között titkos adóügyi megállapodást Luxemburggal, a cél az érintett óriáscégek adójának minimalizálása lehetett. Az Európai Bizottság is vizsgálja az ügyet.

A német Baloldal szerint Jean-Claude Juncker Luxemburg miniszterelnökeként éveken át segédkezett a multinacionális vállalatoknak adóterheik elkerülésében. A Baloldal alelnöke egyenesen úgy fogalmazott: igencsak figyelemreméltó, hogy az adócsaláshoz nyújtott segítség a legmagasabb európai tisztségek elnyerésére predesztinálja az embert. A német pénzügyminiszter is véleményt nyilvánított az ügyben. Wolfgang Schäuble a Bundestag tegnapi ülésén megjegyezte: az nem járja, hogy néhányan a tömegek kárára gazdagodjanak meg.

Offshore-miniszterelnökből lett az Európai Bizottság elnöke Jean-Claude Juncker – mondta az ügy kapcsán a Lánchíd Rádiónak Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.