A tisztségviselő indoklásul azt hozta fel, hogy az utóbbi napokban Doneck és Luhanszk megyék több részén figyeltek meg erőösszevonásokat. Liszenko szavai szerint az EBESZ megfigyelői is jelezték katonák és haditechnikai eszközök koncentrációját. Például a Doneck közelében lévő, szeparatisták ellenőrzése alatt álló Makijivka településnél észleltek egy több mint 40 teherautóból álló konvojt, amelynek egy része 122 milliméter kaliberű tarackágyúkat szállított. Ugyancsak az EBESZ megfigyelői jelezték vasárnap hajnalban, hogy Doneckben sötétzöld, jelzés nélküli egyenruhás katonákat láttak menetoszlopban, valamint egy harckocsioszlopot négy T–72-essel és öt T–64-essel, szintén jelzések nélkül.
Eduard Baszurin, az önhatalmúlag kikiáltott donecki szakadár „népköztársaság” fegyveres erőinek „parancsnokhelyettese” közben az orosz médiában közölte, hogy az övéik az EBESZ megfigyelői által Doneck városában észlelt páncélozott harcjárművek. Baszurin azt állította, hogy szakadár erők egyszerűen csak a településen folyó harcok miatt a haditechnikai eszközöket taktikai okokból áthelyezik, illetve rotálják.
Közben a donecki városvezetés közölte, hogy vasárnap napközben is folytatódtak a heves tűzharcok a megyeszékhelyen. Több lakóház megsérült, és sérültek is vannak, akiknek pontos számát egyelőre a városi tanács nem tudta megmondani.
Liszenko sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában három ukrán katona esett el és 13 sebesült meg a kelet-ukrajnai harcokban.
Oroszországból újabb harci járművek érkeztek az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai területekre – közölte Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács szóvivője pénteki, kijevi sajtótájékoztatóján.