Figyelmeztetés a katalánoknak

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szerint nem kérdőjelezhető meg Spanyolország egysége.

RZ
2014. 11. 29. 21:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A spanyol kormány feje, aki a november 9-én megtartott katalóniai „alternatív” – vagyis nem hivatalos, pusztán véleménynyilvánító – népszavazás óta először látogatott el az ország e régiójába, határozott figyelmeztetést intézett Mashoz. Rajoy az általa vezetett, jobbközép színezetű Néppárt helyi aktivistái előtt emlékeztetett arra, hogy a 7,5 milliós lakosú Katalóniában a Mas által megszervezett „népszavazásra” 5,4 millió szavazásra jogosult embert vártak az urnákhoz, de csak 2,3 millióan vettek részt,  ezek mintegy 80 százaléka – valamivel több mint 1,8 millió – foglalt állást a függetlenség és az elszakadás mellett.

Ez alapján Rajoy szerint a katalán elnöknek nincs joga „figyelmen kívül hagyni” a katalánok kétharmadának akaratát. A spanyol kormány feje beszédében ezzel indokolta, hogy miért nem engedélyezi egy hivatalos népszavazás megrendezését, amit Artur Mas november 11-én levélben kért tőle.

Rajoy ismételten elfogadhatatlannak nevezte egy olyan alkotmánymódosításnak a lehetőségét, amely függetlenséget adna a régiónak. Artur Masnak azt az elképzelését is elutasította, melynek értelmében előrehozott regionális választásokat tartanának, melynek egyetlen témája a függetlenség kérdésköre lenne. Mas szerint ha ezen a szavazáson a függetlenséget szorgalmazó pártok győznének, 2016-ban vagy ezt követően mégis elszakadna Katalónia Spanyolországtól. „Itt az idő, hogy az egyetlen eszközhöz folyamodjunk, amivel megtartható a népszavazás, amit megtiltottak nekünk” – mondta a katalán politikus.

Rajoy ilyen előzmények után látta szükségesnek, hogy ezen a hétvégén Barcelonába utazzon, és ott „világosabban elmagyarázza” a spanyol kormány hajthatatlan álláspontját. Egyebek között hangsúlyozta: nem fogja eltűrni, hogy a régió lakosait bármikor is olyan választásra kényszerítsék, miszerint csak katalánok vagy csak spanyolok akarnak lenni.

Az AFP francia hírügynökség tudósításában ugyanakkor úgy fogalmazott: a spanyol miniszterelnök egy órás beszédében Spanyolország egységének az előnyeit ecsetelte anélkül, hogy bármiféle olyan kézzelfogható javaslattal állt volna elő, ami csillapíthatta volna a függetlenséget legvehemensebben óhajtó katalánok kiszakadás iránti vágyát.

Márpedig a katalánok egy része azt sérelmezi, hogy a nemzeti össztermék mintegy húsz százalékát megtermelő Katalónia kevesebbet kap vissza a központi költségvetésből, mint amennyit különféle adók formájában befizet. Rajoy viszont arra emlékeztetett szombati beszédében, hogy a spanyol központi kormányzat jelentős segítséget nyújtott ennek a régiónak 2008-ban, a gazdasági válság kezdetén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.