Szijjártó Péter a Magyarország szerepe az Európai Unióban című előadásában hangsúlyozta, hogy az utóbbi időszak változásaival kapcsolatban nem túlzás új világrend kialakulásáról beszélni, és meg kell állapítani, hogy az új rend megjelenéséhez vezető folyamatok az EU meggyengülését eredményezték.
Magyarország vállalkozhat arra, hogy „hallassa a hangját” az EU megerősödéséről, versenyképessége helyreállításáról szóló diskurzusban, hiszen a visegrádi négyek együttműködésével a közép-európai térség gazdasági és politikai súlya folyamatosan emelkedett az utóbbi években, és a régió országainak gazdasága rendre jobb teljesítményt mutat, mint az európai átlag – tette hozzá a miniszter.
A jobb teljesítmény egyik fő oka az, hogy a térségben könnyebb volt „elérni” a munkaalapú társadalom koncepcióját, és a közép-európai országok kormányai készen álltak a munkaalapú társadalomhoz vezető reformok végrehajtására – fejtette ki.
Kiemelte: Magyarország azért is vállalkozhat arra, hogy részt vegyen a diskurzusban, mert miután elsőként omlott össze a 2008-ban elmélyült világgazdasági válságban és csak a nemzetközi pénzügyi szervezetek segítségével tudott fennmaradni, a 2010-es kormányváltás révén szakított a válság kialakulásához vezető gazdaságpolitikával, és az emberek érdekét a középpontba helyező új stratégiát kezdett követni.
A közép-európai térség felemelkedése és a sikeres új magyar politika tapasztalatai alapján Magyarország szerint Európa akkor tud újra erős is sikeres lenni, ha visszaadja a munka és a család megbecsülését, visszatér a felelősségteljes és fegyelmezett gazdaságpolitika útjára, nyitottságot mutat az együttműködésre a világ leggyorsabban fejlődő térségeivel, csökkenti súlyosan egyoldalú energiafüggőségét, és megerősödnek a tagországai – mondta Szijjártó Péter.
A család és a munka becsületének visszaadásáról szólva kiemelte az adórendszer jelentőségét, és hangsúlyozta, hogy a válságból csak munkahelyteremtéssel lehet kilábalni. Rámutatott, hogy Magyarországon az adófizetők száma 2010 óta 1,8 millióról 4,2 millióra emelkedett, a foglalkoztatottság pedig 20 éves csúcsra emelkedett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!