A Bordeaux-tól északkeletre fekvő 40 ezres településen december 24-én állították fel a ketreceket, hogy a hajléktalanok ne tudják használni a padokat. A belvárosban lévő üzletek tulajdonosai támogatták a kezdeményezést, fiatalok egy csoportjának azonban sikerült bemásznia csütörtökön.
A ketrecek felállítása nagy visszhangot keltett a közösségi médiában, egyesek védelmükbe vették az intézkedést, mások viszont felháborodtak rajta.
Xavier Bonnefont polgármester, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) tagja azt mondta, a boltosok és a lakók kérésére keríttette körbe a kilenc padot, amelyet „szinte kizárólag részeg személyek használtak nap mint nap”.
A nemzetközi képregényfesztiváljáról ismert Angouleme szóban forgó részében többször került sor olyan incidensekre – akár verekedésre is –, amelyekben ittas, néha kutyás hajléktalanok voltak érintettek.
Az önkormányzat, csakúgy mint a polgármester, sajnálatát fejezte ki a Facebook közösségi portálon és szerencsétlennek nevezte, hogy a ketreceket épp december 24-én, karácsony első napjának előestéjén állították fel.
A francia statisztikai hivatal 2012-es adatai szerint a nyugat-európai országban mintegy 112 ezer hajléktalan él.