Levegőbe repítené Észak-Korea az USA fellegvárait

Érezhetően keményebb hangnemet ütött meg a koreai kormány, mint egy nappal korábban.

MD
2014. 12. 21. 21:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezzel érezhetően keményebb hangnemet ütött meg a koreai kormány, mint egy nappal korábban, amikor azt javasolta az Egyesült Államoknak, hogy közösen vizsgálják ki a Sony Pictures filmstúdió ellen november végén végrehajtott hackertámadást, amelynek elkövetésével a phenjani rezsimet vádolja Washington.

Az észak-koreai nemzeti védelmi bizottság által jegyzett közleményben, amely a Fehér Házat, a Pentagont és az Egyesült Államok egészét szólítja meg, Phenjan ismételten visszautasította az amerikai állítást, és „rendkívül kemény válaszcsapással” fenyegetőzött.

Barack Obama a CNN-nek adott, vasárnap adásba kerülő interjújában – amelyből a csatorna előzetesen részleteket közölt – elmondta, az Egyesült Államok megvizsgálja, hogy indokolt lenne-e ismét felvenni a terrorizmust támogató országok listájára Észak-Koreát.

 

Phenjan 2008-ban, a nukleáris programjáról folytatott tárgyalások során került le az amerikai segélyek, fegyvereladás és egyes pénzügyi tranzakciók korlátozásával járó listáról, amelyen jelenleg Irán, Szudán, Szíria és Kuba szerepel.

Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus párti elnöke vasárnap a Fox News amerikai hírcsatornának úgy nyilatkozott, az Egyesült Államoknak megvannak a képességei arra, hogy nagyon megnehezítsék Észak-Korea számára egy újabb kibertámadás végrehajtását, azonban úgy vélte, Washington nem reagált elég gyorsan az incidensre.

Barack Obama amerikai elnök pénteken azt mondta, „arányos mértékű” válaszlépéseket helyezett kilátásba.

A magukat „Guardians of Peace”, vagyis a béke őrzőinek nevező hackerek november végén feltörték a Sony Pictures számítógépes rendszerét, és nyilvánosságra hozták a megszerzett adatokat. Ezután azzal fenyegetőztek, hogy erőszakos támadást hajtanak végre mozik ellen, ha a stúdió bemutatja a The Interview című vígjátékot, amelyben két amerikai újságírót Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolásával bíz meg a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.