Az informálisan árnyék-CIA-nak is nevezett, befolyásos Stratfor kutatóintézet magyar származású vezetője úgy fogalmazott: ha úgy állnának a dolgok, ahogy az amerikai hivatalos személyek állítják – miszerint Magyarországon elharapódzott a korrupció –, akkor valóságos küzdelmet folytatnának az Egyesült Államokon belüli hatalmas korrupciós mechanizmusok felszámolásáért. De ilyesminek nincs jele – tette hozzá Friedman. A politológus szerint nem szabad elhinni, hogy az amerikaiak mindig őszintén feltárják az őket valóságosan motiváló tényezőket.
Hogy az oly sokat hangoztatott demokratikus értékekkel, átláthatósággal és a korrupcióellenes harccal szemben sokkal prózaibb szempontok vezérlik az amerikai döntéshozatalt, arra a The New York Times minapi cikke világított rá. A napilap egy olyan ecuadori nő történetét írja le, akit beutazási tilalommal sújtott Washington, de miután a nő családja több százezer dollárral támogatta Barack Obama elnök Demokrata Pártját, feloldották a tilalmat.
A gazdag és politikai összeköttetésekkel rendelkező ecuadori Estefanía Isaíast beutazási tilalommal sújtották, mert csalással akart szobalányainak amerikai vízumot szerezni. Miután azonban Isaías családja több százezer dollárral támogatta Barack Obama elnök Demokrata Pártjának választási kampányait, az akkor Hillary Clinton vezette külügyminisztérium feloldotta az intézkedést. A lépés mindkét félnek előnyös volt, mivel a nő így munkát vállalhatott a kormányzattal szoros kapcsolatban álló, Obama újraválasztását támogató adománygyűjtő szervezetnél. A tilalom feloldásáért közvetlenül Robert Menendez New Jersey-i szenátor járt közben, a The New York Times számos, ezt igazoló dokumentumra hivatkozik. A felsőházi honatyának nem ez az egyetlen ügye: jelenleg azért folyik vizsgálat ellene, mert egy egészségbiztosítási csalással vádolt adományozót is a szárnyai alá vett.
Isaíasék más okból is figyelemre méltók: Estefanía apját, Robertót és nagybátyját, Williamet 2012-ben Ecuadorban nyolc év börtönre ítélték, mert először tönkretettek egy bankot, majd elcsalták a mintegy négyszázmillió dollárnyi állami mentőcsomagot. A döntésre azonban távollétükben került sor, mivel a fivérek önmagukat „politikai menekültnek” tartva Miamiban élnek, és az Egyesült Államok megtagadta, hogy kiadják őket hazájuk hatóságainak. Ecuadorban ezért azt állítják, hogy a család Washington védelmét élvezi pénzéért cserébe.
Nem mellékes tényező, hogy Quito és Washington viszonya a baloldali globalizációellenes Rafael Correa elnök politikája miatt évek óta feszült. Ecuador londoni nagykövetsége nyújt menedéket az amerikai jogtiprásokat felfedő WikiLeaks vezetőjének, Julian Assange-nak is.