USA: Nem az Iszlám Állam tette

A Szíriában lezuhant jordániai harci repülőgépet nem az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet fegyveresei lőtték le, ezt mondják az amerikaiak.

MNO
2014. 12. 25. 11:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bizonyítékok azt jelzik, hogy nem az IÁ lőtte le a gépet, annak ellenére, hogy ezt állítja – hangzik a Középső Parancsnokság (Centcom) Washingtonban kiadott közleménye, de nem részletezi, hogy melyek ezek a bizonyítékok.

Előzőleg a név nélkül nyilatkozó amerikai illetékesek nem tudták megmondani, hogy a harci gépet lelőtték-e, vagy műszaki hiba miatt zuhant le. A pilótát az IÁ elfogta, és képeket is közölt róla. Ez az első eset, hogy a szélsőségesek ellen felálló nemzetközi koalíció egyik katonája az IÁ fogságába esett, és ez az első F-16 típusú harci repülőgép, amely a hadműveletek során elveszett. Jordánia egyelőre kitart a koalíció mellett.

Korábban a londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) jelentette, hogy az Iszlám Állam fegyveresei Szíria északkeleti részén szerdán lelőttek egy jordániai vadászgépet, amely az amerikaiak által vezetett koalíció légitámadásaiban vett részt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.